RÓZSADOMB Ö.T.E.
RÓZSADOMB Ö.T.E.




Egyesületünk a Budapest I. kerület Budavári Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesülettel együttműködve önkéntes tűzoltó szolgálatot lát el Budapest I., II., és XII. kerületében. Önkéntes tűzoltóink célja, hogy a hivatásos tűzoltók munkáját segítsék.

Új ügyeleti számunk: 06-1- 796-7153


2014. július 25. Tűz a Papillon Hotelben

A tűzjelző rendszer riasztott az első emeleten lévő szobából délután, a Rózsahegy utcában lévő hotelban. Az alkalmazottak felmentek a szobába, ahol látták hogy ég az ágy, ezért értesítették a tűzoltókat. Önkéntes tűzoltóink éppen gyakorolni indultak, amikor a riasztást kapták, így percek alatt kiérkeztek a hotelhoz. Miközben a dolgozók elmondták, hogy az épület ki van már ürítve, és áramtalanítottak, megtörtént a tűz oltásához szükséges tömlők kiépítése is. A szobában tomboló, és már az ablakon kitörő tüzet a hivatásos és önkéntes tűzoltók közösen oltották el. Személyi sérülés szerencsére nem történt.




2014 július 22. Felhőszakadás sújtotta Dunakeszi, és Pest egyes térségeit

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítása kérte a segítségünket, mivel Dunakeszin a Kassa utcában a felhőszakadás miatt a házak pincéit elöntötte a víz. Önkéntes tűzoltóink az újpesti hivatásos tűzoltóknak segítettek a víz eltávolításában.


2014. július 20. Hat helyen gyújtották fel a száraz aljnövényzetet a Hegyhát út mentén

A sajnos már szinte "szokásos" Hegyhát út környékére riasztották a II. kerületi hivatásos tűzoltókat gaztűzhöz délután. A tűzesethez önkéntes tűzoltóink is kivonultak, és egy vízsugárral részt vettek a tűz oltásában. Az adótorony biztonsági őrei elmondták, hogy látták a gyújtogatót.
Másnapi hír, hogy mivel az adótorony biztonsági szolgálatnál éppen úgy kihúzta a gyufát a tüzeskedő ember, mint nálunk, ezért egy újabb tűz gyújtása után gyorsan el is fogták. A jómadárnak a továbbiakban a rendőség tesz fel kérdéseket. A tűz ezúttal mindössze kettő négyzetméteren tudott csak elterjedni.




2014. április 08. Családi ház égett Telkiben

Éjfél körül keletkezett tűz egy könnyűszerkezetes családi ház szaunájában Telkiben. A lángok rövid idő alatt elborították az egész épületet, így az elsőként kiérkező II. kerületi hivatásos tűzoltók már távolról látták hogy nagy a baj. Szerencsére a házban lakó két felnőtt, és három gyerek ki tudott menekülni, így senki nem sérült meg. Önkéntes tűzoltóink szintén vonultak a tűzesethez, ahol közel öt órán át vettek részt a tűz oltásában egy vízsugárral.



Fotó: Dudás Tamás tű.zls FKI


2014. április 05. Faház égett a Zugligeti libegőnél

Kigyulladt, és teljesen leégett egy faház a XII. kerületi Remete úton. A tűzben felrobbant egy 11,5 kilogrammos gázpalack is, viszont személyi sérülés nem történt. A tüzet a II. kerületi hivatásos tűzoltók oltották el, de a munkálatokban önkéntes tűzoltóink is részt vettek.




2014. április 01. Baleset az alsó Törökvész úton

Az oldalára borult az a személygépkocsi, ami délután szenvedett balesetet az Alsó Törökvész úton. A balesetnek szerencsére egyetlen sérültje sem volt. A gépkocsit az I. kerületi hivatásos tűzoltók önkéntes tűzoltóink segítségével állították talpra.




2014. március 30. Gépkocsi tűz

Kigyulladt egy személygépkocsi motortere a XII. kerületi Diós árok úton kora este. A tüzet a gépkocsi vezetője megkísérelte egy kézi tűzoltó készülékkel eloltani, de sajnos nem járt sikerrel. Az égő járművet a II. kerületi hivatásos, és a Budavár-Rózsadombi önkéntes tűzoltók oltották el.




2014. március 24. Pincetűz az Attila úton

Hegesztett az egyik lakó az Attila út egyik társasházának a pincéjében, ám a kipattanó szikra lángba borította a műhelyszerűen berendezett helyiséget. Az égő anyagok rendkívül sűrű füsttel árasztották el a házat, így a tűzoltás mellett a lakók menekítésére is szükség volt. Önkéntes tűzoltóink mentőálarc használatával a lakásokban rekedtek kimentésében, majd a tűz oltásának segítésében vettek részt.





2014. március 22. Avartűz az adótoronynál

Avartűzhöz érkezett a riasztás délután a XII. kerületbe, a Széchenyi hegyi adótoronyhoz. A több száz négyzetméteren égő bozótost nehezen lehetett a tűzoltó autókkal megközelíteni, így több mint száz méter tömlőt kellett kifektetni. A tűz oltásához a II. kerületi hivatásos tűzoltókkal két vízsugarat, valamint a háti tűzoltó készleteket használtuk.





2014. március 22. Szauna tűz a Cseppkő utcában

Feltehetőleg a családi ház mellé épített szaunában keletkezett az a tűz hajnalban, ami ráterjedt az épület alsó szintjére is. A riasztást követően önkéntes tűzoltóink is vonultak a helyszínre, ahol a hivatásos tűzoltók kérésére egy vízsugárral az égő épületrész tüzét oltották el. Sajnos a tűzeset következtében egy ember megsérült, amikor kimenekült az épületből, őt a mentők égési sérülésekkel szállították kórházba.





2014. március 21. Avartűz a Kavics utcában

Délben érkezett a jelzés, hogy a Kavics utcában száraz gaz, avar ég. Az óbudai hivatásos tűzoltók, és önkéntes tűzoltóink is vonultak a helyszínre, ahol egy körülbelül kettőszáz négyzetméteres területen égett a száraz fű. A hivatásos tűzoltók kiérkezéséig egy vízsugárral a tüzet sikerült eloltanunk.





2014. március 14. Faházakra is átterjedt a tűz

Délután érkezett a jelzés, mely szerint a Petneházy lovasklubnál az erdőben füst van. A II. kerületi hivatásos tűzoltók segítségére a Pesthidegkút Ö.T.E., és mi is elindultunk. A helyszínen több helyen, több száz négyzetméteres területen égett az erdő aljnövényzete. A tűz oltását a hivatásos tűzoltók megkezdték, ebbe bekapcsolódtak önkénteseink is. Kirándulók jelezték később, hogy nem sokkal arrébb szintén ég az avar, ami két régi hétvégi házra is átterjedt. A hivatásos tűzoltók kérésére ezt a tüzet egy vízsugárral oltottuk el.






2014. március 02. Lakástűz a Völgy utcában

Ismételten egy páraelszívó okozott tüzet a Völgy utcában, egy társasház földszinti lakásában. A II. kerületi hivatásos tűzoltókkal egy időben kiérkező önkéntes tűzoltóink a lakást teljes egészében megtöltő füstöt találtak a helyszínen, de szerencsére a tűz nem terjedt tovább. Személyi sérülés nem történt, viszont a korom mindent elborított.





2014. március 01. Elhagyatott ház égett

Délután érkezett a jelzés, mely szerint a XII. kerületi Hegyhát úton ház ég. A helyszínre kiérkező II. kerületi hivatásos tűzoltók egy lakatlan házat találtak, melynek az összes helyisége égett. Önkéntes tűzoltóink hivatásos bajtársainkat váltva a tűz oltásában vettek részt.





2014. február 22. Baleset a Budakeszi úton

Oszlopnak csapódott reggel egy személygépkocsi a Budakeszi úton. Az ütközés olyan erejű volt, hogy a gépkocsit vezető fiatalember beszorult a roncsba. A mentést nehezítette, hogy a jármű kidöntötte a beton villanyoszlopot, amit csak a vezetékek tartottak, ezért az utat órákig teljesen le kellett zárni. Sajnos a járművet vezető fiatalember a kórházba szállítása után életét veszítette.





2014. február 07. Busszal ütközött a személygépkocsi

Késő este érkezett a riasztás, hogy egy személygépkocsi busszal ütközött a Gábor Áron és Lóczy Lajos utca kereszteződésénél. A balesethez a II. kerületi hivatásos tűzoltókon kívül önkéntes tűzoltóink is vonultak. A helyszínen egy személygépkocsi a kerítésnek csapódott, miután a Bimbó útnál ütközött a busszal, majd onnan legurult a Lóczy Lajos utca sarkára. A gépkocsi ajtaját feszítő-vágóval lehetett csak kinyitni. A gépkocsit vezető - szerencsére csak könnyebben sérült - hölgyet a mentők a kórházba szállították.





2014. február 03. Személygépkocsi égett

Kigyulladt egy személygépkocsi motortere délután a Lévay utcában. A II. kerületi hivatásos tűzoltókkal egy időben a helyszínre önkéntes tűzoltóink is kiérkeztek, ám a segítségünkre ezúttal nem volt szükség. A tüzet a hivatásos bajtársaink egy vízsugárral pillanatok alatt eloltották.





2014. január 27. Baleset a Pusztaszeri úton

Két személygépkocsi ütközött össze délben a Pusztaszeri úton a Szemlő-hegyi-barlang előtt. Az ütközés következtében a járművekben utazók szerencsére csak könnyebb sérüléseket szenvedtek, viszont a sérült járművek, az azokból kifolyt kenő-és hűtőanyagok, valamint a szétszóródott törmelék a közlekedőkre további veszélyt jelentett. A balesethez a II. kerületi Hivatásos tűzoltók, és önkéntes tűzoltóink is vonultak.





2014. január 26. Kéménytűz a Dutka Ákos utcában

Kora este érkezett a jelzés, hogy Máriaremetén, a Dutka Ákos utcában egy kétszintes családi ház kéménye ég. A tűzesethez a II. kerületi Hivatásos tűzoltók, és önkéntes tűzoltóink vonultak. A kéményből a begyulladt és égő égéstermék eltávolításra került, miközben a felsőbb szinteken a kémény környezetét hőkamerával folyamatosan ellenőrizték.





2014. január 19. Baleset a Hegyalja úton

Két személygépkocsi ütközött a Hegyalja úton délután. Az ütközés következtében az egyik jármű felborult, ketten könnyebben megsérültek. A felborult gépkocsi talpra állításában, és a forgalmi akadály megszüntetésében az I. kerületi hivatásos tűzoltóknak a VIII. kerületi speciális szállítójármű, és önkéntes tűzoltóink is segítettek.





2014. január 11. Sérült turista mentése

Súlyos lábsérülést szenvedett az a turista, aki a Tökhegy gerincén többedmagával kijelölt turista útvonalon kirándult. A helyszín pontosítása csak a pesthidegkúti mentőállomásról kiérkező esetkocsi személyzete által történt meg, amikor kiderült, hogy a Csúcs-hegy helyett a Kulcs utca végéről lehet legkönnyebben megközelíteni a balesetet. A riasztott óbudai tűzoltókon kívül a solymári önkéntes tűzoltók is elindultak a helyszínre, de sajnos balesetet szenvedtek. Önkéntes tűzoltóink a címpontosítás után szintén vonultak Pesthidegkútra, hiszen a helyszín környékét jól ismerik. A sérült ellátását a mentők a baleset helyszínén megkezdték, majd a hordágyat a tűzoltók lehozták a mentőautóig.





2013. december 31. Baleset a Kisrókus utcában

Szilveszter éjszaka súlyos sérüléssel járó baleset történt a Kisrókus utca és Fény utca kereszteződésében, ahol egy személygépkocsi, és egy motorkerékpár ütközött. Az ütközést követően a motorkerékpárt vezető férfi jobb lába a motorkerékpár alá, és a roncsok közé szorult. A férfi mentésében és ellátásában a II. kerületi hivatásos tűzoltóknak, valamint a mentőknek önkéntes tűzoltóink is segítséget nyújtottak.




2013. december 24. Tetőtűz szenteste

Szenteste keletkezett tűz egy Zöldkő utcai sorház tetőszerkezetében. A tűzesethez a II. kerületi tűzoltókon kívül az óbudai létraszer, és önkéntes tűzoltóink is vonultak. A tüzet a korai szakaszban történő észlelésnek, és a gyors tűzjelzésnek köszönhetően a gyorsan kiérkező tűzoltók eloltották. A tető megbontása miatt a munkálatok majdnem éjfélig tartottak.


2013. december 24. Vízhiány nehezítette a tűzoltást

Egy több száz négyzetméteres ház, valamint a telken található raktárak és műhelyek is égtek abban a tűzben, ami éjjel keletkezett Fóton, a Keleti Márton utcában. A szerelvény szaküzletnek is helyt adó vállalkozás műanyag fóliák gyártásával foglalkozott. A tűz terjedését a vízhiány okozta, mivel a tűzcsapokból nagyon sokáig nem lehetett vizet fakasztani. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságon forró teát készítettek, amit önkéntes tűzoltóink több fólia ásványvízzel együtt kivittek a helyszínen dolgozó fővárosi és Pest megyei tűzoltóknak. A tűzoltás vezetőjének kérésére ezt követően egy vízsugárral légzőkészülékben még mintegy három órán keresztül a tűz oltásában, illetve az utómunkálatok elvégzésében vettünk részt.




2013. december 21. Lakástűz a Budai várban

A villanyóra környékén keletkezett tűz az Úri utca egyik házának földszinti lakásában szombat délelőtt. A budavári, és a belvárosi tűzoltók segítségére önkéntes tűzoltóink is kivonultak. A tűz miatt a lakás egy időre lakhatatlan lett, de személyi sérülés szerencsére nem történt.





2013. december 17. Tűz a bankszékház konyhájában

Kigyulladt egy ipari sütőberendezés a Petrezselyem utcában lévő bankszékház konyhájában reggel. A biztonsági szolgálat három porral oltóval kezdte meg az oltást, amit a kiérkező önkéntes tűzoltóink - az áramtalanítás, és a gáz elzárása után - egy habbal oltóval folytattak. Az izzó-füstölő berendezést végül a II. kerületi hivatásos tűzoltók oltották el és hűtötték le véglegesen, egy fali tűzcsap vízsugarának segítségével.





2103. december 13. Pályázaton nyertünk

Egyesületeink elnökségi tagjai a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságon Palotai Zsolt tűzoltó ezredestől a mai napon átvehették a pályázaton nyert egyéni védőfelszereléseket, illetve eszközt.
Az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Magyar Tűzoltó Szövetség által kiírt és elbírált nyertes pályázat alapján négy pár tűzoltó védőcsizmával, ugyanennyi kámzsával, kettő teljes készlet légzőkészülékkel, valamint egy - a nyári szárazságban már bevált - háti puttonyfecskendővel lehettünk gazdagabbak. Szintén a pályázat keretei között nyertünk továbbképzéseket is, melyeken kettő fő Páv1 vizsgát tett, három fő benzinmotoros láncfűrész, kettő fő átemelő szivattyú, illetve három fő a tűzoltó autó szivattyújának kezelésére szerzett jogosultságot.




2013. december 01. Személygépkocsi égett a Németvölgyi úton

Kigyulladt egy parkoló személygépkocsi motortere a Németvölgyi úton. A tűzesethez riasztott budavári, valamint II. kerületi hivatásos tűzoltókon kívül önkéntes tűzoltóink is vonultak, ugyanis röviddel a riasztás után a műveletirányítási központ rádión jelentette, hogy az újabb jelzések alapján már egy másik gépkocsira is átterjedt a tűz. A helyszínre elsőként kiérkező Budavári tűzoltók a lángoló gépkocsikat pillanatok alatt eloltották, így a segítségünkre végül nem volt szükség.




2013. október 27. Elszívóberendezés égett

Kora délután érkezett a jelzés, mely szerint a Völgy utca egyik családi házából füst szivárog. A II. kerületi hivatásos tűzoltókon kívül önkénteseink is kivonultak. A helyszínen az alagsorban lévő fürdőszobában gyulladt ki egy elszívó berendezés, melynek a mindent elborító hője és füstje elől szerencsére ki tudott menekülni a házban tartózkodó hölgy. Hivatásos kollégáink a tüzet gyorsan eloltották, a füstöt pedig kiszellőztették, így a kiérkező tűzoltóink segítségére ezúttal sem volt szükség.




2013. október 21. Személygépkocsi motortere égett

Kigyulladt egy személygépkocsi motortere a Felső Zöldmáli úton a délutáni órákban. Az égő jármű tulajdonosának segítségére a közeli bevásárlóközpont dolgozói siettek kézi tűzoltó készülékkel, illetve egy pár vödör vízzel. A tűz terjedését annyira sikerült lelassítaniuk, hogy az utastérre a tűzoltók kiérkezéséig már nem terjedt át. A II. kerületi hivatásos tűzoltók a motortérben tomboló lángokat pillanatok alatt eloltották, így a tűzesethez szintén kivonult önkéntes tűzoltóink segítségére ezúttal már nem volt szükség.



2013. szeptember 20. - október 20. Ismét felújítottunk

Annyira tönkrement a szertárudvart borító betonfelület, hogy nem volt mit tenni, neki kellett állni felújítani. Példátlan összefogás mutatkozott a csapat részéről a kivitelezés során, ahol önkéntes és hivatásos vállvetve dolgozott. Feltörésre került 120 m2, közel 25 köbméternyi régi beton, ami az alatta lévő tejeszacskók tanúsága szerint valamikor 1982-ben készült. Megépítésre került kb.: 15 méter kerítés, 10 méter szegély, majd a betonmixer hozott 17 köbméter új betont. A munkálatok ideje alatt végig kegyeibe fogadott minket az időjárás, így megfeszített munkatempóban egy hónap alatt végeztünk a munkálatokkal, már csak kisebb simítások vannak hátra. A felbecsülhetetlen értékű társadalmi munka elvégzéséhez szükséges anyagok árát - rengeteg más egyéb elfoglaltságunk mellett - korábban ugyancsak a csapattagok munkája teremtette elő, így ez a beruházás is 100% önerős lett. Mindenkinek köszönjük az áldozatos munkáját, és a segítségét!





2013. október 12. Családi ház égett a Remetehegyen

Teljes egészében leégett annak a családi háznak a tetőszerkezete és a felső szintje, ami késő este gyulladt ki a III. kerület Perényi lejtőn. A tűz oltásában – a hivatásos tűzoltókat segítve - közel négy órán keresztül önkéntes tűzoltóink is részt vettek egy vízsugárral.



Fotók: FKI, Lakatos Péter MTI


2013. szeptember 17. Viharkárok

Több riasztást is kaptak önkéntes tűzoltóink a viharos szél által letört ágak, és kidőlt fák miatt. Az esti órákban másfél órán keresztül dolgoztak a budavári hivatásos tűzoltókkal együtt egy hatalmas faág eltávolításán, ami a Rudas fürdő tetejére szakadt. A legallyazott ágat végül a józsefvárosi tűzoltó daru emelte le a tetőről.



Fotók: Pásztói Zsolt tűzoltóság.info


2013. szeptember 14. Villanyóra égett

Kora délután keletkezett tűz egy Tömörkény utcai családi ház villanyóra szekrényében. A tűzesethez a riasztást követően önkéntes tűzoltóink is kivonultak.
A lakók a lángokat időben észrevették, és a tüzet azonnal jelezték a tűzoltóságnak. Annak ellenére, hogy a villanyóra közvetlenül a bejárati ajtó mellett égett, szerencsére mindenki épségben ki tudott menekülni a házból. Kerületünk hivatásos tűzoltói egy kézi tűzoltó készülékkel pillanatok alatt eloltották a tüzet, illetve átszellőztették a sűrű füsttel megtelt lakást.




2013. augusztus 09. Taxival ütközött, és felborult egy autó

Szombatra virradó éjjel baleset történt a II. kerületi Bimbó út és Gábor Áron utca kereszteződésében. Egy Toyota típusú személyautó összeütközött egy taxival, majd nekicsapódott egy kerítésnek és a feje tetejére borulva állt meg.
A balesetet szenvedett gépkocsit a fővárosi hivatásos tűzoltók a rózsadombi önkéntesek segítségével állították talpra.
Forrás: tuzoltosag.info



Fotó: Lakatos Péter MTI


2013. augusztus 08.

A XII. kerületi Hegyhát út mellett, a Gyermekvasút végállomása közelében közel egy hektáros területen keletkezett tűz a kora délutáni órákban. A száraz bokros aljnövényzeten kívül leégett két hajléktalan bódé is. A tűz oltásához az I. és a XI. kerületi hivatásos tűzoltó bajtársainknak önkéntes tűzoltóink is segítséget nyújtottak.




2013. augusztus 02.-04. Bozót, és erdőtüzek a fővárosban

Tűz ütött ki péntek délután Soroksáron az Ócsai út mellett egy kb.: 5 hektáros területen. A tűz egy mezőgazdasági létesítményt is veszélyeztetett, ahol már a szalmabálák is meggyulladtak. Önkéntes tűzoltóink a tűz oltásában tíz órán keresztül segítették a hivatásos tűzoltókat.
Szombaton a XVI. kerületben a Cinkotai út mellett még nagyobb területen, kb.: 15 hektáron volt tűz, ahol részben egy erdőre is átterjedtek a lángok. A füstöt az egész város területéről lehetett látni.
Vasárnap a Bökényföldi út és a Forrásmajori dűlőút közötti területen ugyancsak több hektáron volt tűz, ami egy gázfogadó állomást is veszélyeztetett. A tűz oltásához a FKFV Zrt. locsoló kocsiján kívül a Rendőrség vízágyús autója is segítséget nyújtott.




2013. július 29. Hajléktalanok bódéja égett a Fenyőgyöngyénél

Kigyulladt, és teljesen leégett a Szépvölgyi úton a Fenyőgyöngye vendéglővel szemben lévő erdőben egy a hajléktalanok által évekkel ezelőtt épített viskó. A tűz a szárazság miatt az erdőt is komolyan veszélyeztette. A helyszínre riasztott óbudai tűzoltóknak a tűz oltásához a közvetlen utánuk érkező önkéntes tűzoltóink nyújtottak segítséget. A bódé gyakorlatilag porrá égett, viszont személyi sérülés nem történt.




2013. július 24. Tetőtűz az Arató utcában

A hajnali órákban egy két szintes családi ház palával fedett tetőszerkezete gyulladt ki Budapesten, a XII. kerületi Arató utcában. A tűzoltók kiérkezése előtt az épületből három lakó menekült ki, míg két személyt kollégáink kísértek ki a házból.
A tűz oltásában részt vettek a fővárosi egységek mellett a Rózsadombi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tűzoltói is.
Az ikerház másik felét sikerült megóvni a tűzkártól, de a ház felső szintje lakhatatlanná vált.
Az eset során személyi sérülés nem történt, a lakók maguk gondoskodtak elhelyezésükről.
Forrás: fováros.katasztrofavedelem.hu




2013. július 21. Bozóttűz, Pesthidegkút Vörös –kővár hegy

A Hármashatár-hegyi vitorlázó repülőtér közelében lévő Vörös-kővár hegy oldalában égett a bozótos mintegy fél hektáros területen a kora esti órákban. A helyszínre riasztott óbudai hivatásos tűzoltóknak a tűz oltásához a Pesthidegkúti Önkéntes Tűzoltók, illetve a Budavár-Rózsadomb Egyesület tűzoltói nyújtottak segítséget.




2013. július 16. Bozóttűz Perbálon

Tűz ütött ki délután Perbálon a Széchenyi utca végén. Az elhanyagolt gyümölcsösben a gyorsan terjedő tűz lakóházakat és gabonatáblákat is veszélyeztetett. Az elsőnek kiérkező II. kerületi tűzoltó raj parancsnoka további erősítést kért, így újabb egységek vonultak a II. és a III. kerületből. A tűz oltásához további segítséget nyújtott a Pest megyei Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat, Perbál Ö.T.E. Zsámbék Ö.T.E. és önkéntes tűzoltóink is.




2013. július 11. Budapest XII. Normafa út, Tetőtűz

Felújítási munkálatok miatt gyulladt ki kora délután annak a társasháznak a tetőszerkezete, melynek az egyik lakásában munkások dolgoztak. A nyílt lánggal, szabálytalanul történő munkavégzés törvényszerű következményeként a tetőszerkezeten elszabadultak a lángok. Az, hogy mégsem égett le az egész ház teteje, csak a gyors tűzjelzésnek, és a II. valamint III. kerületi hivatásos tűzoltók szintén gyors és szakszerű beavatkozásának volt köszönhető. A tűz oltásához segítséget nyújtottak a Budavár-Rózsadomb Önkéntes Tűzoltó Egyesületek tűzoltói is. A tetőszerkezet egy részét a tűz oltásához szét kellett bontani, viszont szerencsére személyi sérülés nem történt.




2013. július 04.

Késő délután érkezett az sms üzenet a FKI hírközpontjától, mely szerint a Fillér utca egyik társasházában villanyóra ég. A jelzést követő harmadik percben önkéntes tűzoltóink kiértek a helyszínre, ahol a lakók már az utcán várták a tűzoltókat. Az alagsori helyiségben egy villanyóra égett, melynek a környezetében már az ott tárolt berendezési tárgyak is meggyulladtak. Önkéntes tűzoltóink légzőkészülékben megkezdték a tűz oltását egy kézi tűzoltó készülékkel, majd gondoskodtak a füsttel telítődött lépcsőház szellőztetéséről. A pereceken belül megérkező hivatásos tűzoltók a tüzet pillanatokon belül véglegesen eloltották, egyben a lépcsőház is egy ventilátor segítségével gyors átszellőztetésre került. Szerencsére személyi sérülés nem történt.




2013. június 14.

Kigyulladt egy személygépkocsi a Széphalom Gourmandház Bevásárlóközpont teremgarázsában péntek délután. A -1 szinten parkoló gépkocsiban keletkezett tüzet a biztonsági őrök több kézi tűzoltó készülékkel próbálták meg eloltani, azonban az egyre növekvő füst miatt az oltási kísérlet sikertelen maradt. A tüzet végül a II. kerületi hivatásos tűzoltók oltották el, akiknek önkéntes tűzoltóink is segítséget nyújtottak. A füsttel telítődött bevásárlóközpont szellőztetése órákon át tartott, de szerencsére senki nem sérült meg.



Fotó: András Márton Pesthidegkút Ö.T.E.


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2013. június 6-19. Összefoglaló az árvízi védekezés napjairól

Június 6-án a csapatszállítónk kapcsolódott be elsőként az árvízi védekezésbe, melynek során logisztikai, és csapatszállítási feladatokat látott el a Margitszigeten, de szállította a riasztásra került Hunor (Hungarian National Organisation for Rescue Services) hivatásos, nehéz kutató-mentő speciális különleges mentő szervezet tagjait is.
Június 7-én a csapatszállító ismételten logisztikai feladatokat látott el, ugyanakkor 23. órától másnap reggel 8-ig 11 fővel a buzgárok figyelésén, és „megfogásán” dolgoztunk. A feladat az ellennyomó medencék kialakítása volt.



Június 8-án délután a felhőszakadás miatt kettő tűzoltó autónk vonult a Bem tér környékére, mert a lezúduló nagy mennyiségű víz emberéleteket és értékeket is veszélyeztetett. Elsődleges feladatunk az esetlegesen életveszélybe került emberek felkutatása és mentése volt, majd ezt követően különböző helyszíneken a víz szivattyúzása a pincékből. (Tölgyfa utca, Gyorskocsi utca, Bem József tér)



Június 9-től a Lukács fürdőnél vált szükségessé az intenzív védekezés. Itt a fürdő létesítményeinek területén a víz szintjének gyors emelkedése miatt kellett folyamatosan szivattyúzni. Ezt a feladatot pár órás megszakításokkal Június 11-ig láttuk el.



Június 16-án, az árhullám levonulását követően hatalmas mennyiségű víz eltávolításához nyújtottunk segítséget a III. kerületben, a Temesvári utcában. A lappangó vizek mielőbbi eltávolításával csökkent a fertőzésveszély, és a szúnyoginvázió kialakulása. A munkálatokat pilisszentiváni bajtársainkkal közösen, egymást segítve végeztük egész nap.



Június 19-én a Budavári Önkormányzat kérésére a Batthyányi téren segédkeztünk, ahol kerületünk hivatásos tűzoltóival együtt az elöntött műemlék épületek pincéiből ugyancsak nagy mennyiségű vizet szivattyúztunk ki.



----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


2013. május 12.
Két személygépkocsi ütközött össze kora délután a Törökvész úton. A baleset során az egyik autót vezető hölgy megsérült, illetve beszorult a gépkocsiba. Kerületünk hivatásos tűzoltói - az óbudai tűzoltók mentőszerének, a tűzoltó doktorszolgálatnak, illetve önkéntes tűzoltóinknak a segítségével - feszítő-vágó mentőszerszámot használva kimentették az összeroncsolódott járműből, és átadták a mentősöknek. A sérültet a mentők az Országos Baleseti Intézetbe szállították.





2013. május 06.
Szokatlan a tűzoltóknak, ha egy felhőszakadás után nem a pincéből szivattyúzzák a vizet. A délutáni vízözön ezúttal a Margit körút egyik társasházának padlásán adott munkát hivatásos, és önkéntes tűzoltónak egyaránt, mivel a beton födémszerkezeten átfolyó víz az alatta lévő lakásokat áztatta.




2013. május 02.
Tűzvizsgálat fogja megállapítani, hogy mitől gyulladt ki Törökbálinton a Kerekdomb utcában annak a háznak a teteje, ahová Törökbálintról, Érdről, Újbudáról, sőt Kőbányáról is riasztottak tűzoltókat. A Budakeszi úti tűzoltó laktanyából egy szerkocsival, és egy vízszállítóval kivonult hivatásos tűzoltóinkat önkénteseink is segítették. A három szintes családi ház tetőszerkezete több száz négyzetméteren égett. A tűz oltását nagyon megnehezítette, hogy működőképes tűzcsapot több utcával távolabb sikerült csak találni. Csapatunk önkéntes tűzoltói segítséget nyújtottak a víztáplálást biztosító tömlővezeték kiépítésében, miközben a szerkocsink ingázva szállította a vizet egy távoli tűzcsaptól. A vízhiány megszüntetése után önkénteseink is légzőkészüléket vettek magukra, és váltották a tűz oltását végző bajtársainkat.




2013. május 01.
Valamikor hajnalban dőlt ki az a fal, ami az I. kerületi Mészáros utca járdáját a Déli pályaudvar üzemi területével elválasztja. A járdára és úttestre mintegy húsz méteres hosszon teljesen kidőlt fal egy közvilágítási oszlopnak is nekidőlt, illetve mindkét irányban további húsz-húsz méteren veszélyesen megdőlt. A további veszélyt jelentő darabok bontásában a Budavári, valamint az Óbudai hivatásos tűzoltóinak nyújtottunk segítséget.




2013. április 29.
A Felvinci úton a szelektív hulladékgyűjtő sziget tárolóedényei égtek délután. A helyszínre kiérkező önkéntes tűzoltóink a hivatásos tűzoltó kollégáink kiérkezéséig megkezdték a tűz oltását, illetve a még nem égő edényeket elhúzták. A tűzben kettő tároló teljesen elégett. Sajnos az utóbbi időben – közel egy év „szünet” után – ismét gyakran gyújtják fel az edényeket a kerületben, március 7-én nem sokkal éjfél előtt, május 1-én pedig hajnalban érkezett ilyen tűzeset miatt riasztás.




2013. április 28.
Még nincs elrendelve tűzgyújtási tilalom, de felelőtlenek voltak azok, akik a Kis-hárs-hegyi turista útvonalon szalonnát sütöttek. A kora reggeli órákban egy futó jelezte a tűzoltóságnak, hogy egy nem kijelölt tűzrakó helyen az izzó parazsat szétfújja a szél, ami így az erdőt veszélyezteti. Hivatásos tűzoltó bajtársaink az erdőtüzek oltásához használt szerkocsinkat kérték segítségül, mivel az a méretei miatt könnyedén közlekedik az ösvényeken. A pár négyzetméteren már szétterjedt tüzet egy vízsugárral kollégáink a segítségünkkel eloltották.




2013. április 05.
Több helyisége, és a tetőszerkezet jelentős része is égett annak a családi háznak, ami kora este gyulladt ki a XII. kerületi Álom utcában. A tűzesethez önkéntes tűzoltóink is kivonultak, ahol a kapott feladatoknak megfelelően segítséget nyújtottak a folyamatos víztáplálás kiépítésében, egy ablakrács eltávolításában hidraulikus feszítő-vágóval, illetve egy vízsugárral - légzőkészülékben - a tűz oltásában. A lakhatatlanná vált házból egy személyt - megfigyelésre - kórházba szállítottak könnyű füstmérgezés gyanújával.




2013. március 30.
Kigyulladt egy személygépkocsi a XII. kerületi Böszörményi úton délelőtt. A tűz oltását a sarkon lévő élelmiszerüzlet dolgozói egy kézi porral oltó készülékkel megkezdték, majd rövidesen megérkeztek a rádión riasztott II. kerületi hivatásos tűzoltók, akik egy előző káreset miatt még a kerület területén tartózkodtak. Önkéntes tűzoltóink a hivatásos fecskendőnek a vizet adták át. A gépkocsi motortere kiégett, de a tűz az utastérre nem terjedt át.




2013. március 15.
Pontosan egy évvel ezelőtt, verőfényes napsütésben kezdtük el a pihenőhelyiségünk felújítását, ám a mostani időjárás köszönő viszonyban sem volt az akkorival. Igazi katasztrófahelyzetbe kerültek emberek ezrei az ország több megyéjében, akik az utakat járhatatlanná tévő hófúvás miatt képtelenek voltak bármerre is tovább haladni. A rendkívülinek tekinthető időjárás önkéntes tűzoltónknak is bőven adott munkát, mindjárt az első esetért nem is kellett messzire menni. Még hajnalban, hatalmas robaj kíséretében leszakadt egy hóval terhelt nagy faág arról az öreg fűzfáról, ami a pihenőt a szertárral összekötő járda mellett áll. Reggel, számítva a nagyobb számban előforduló hasonló esetek miatti riasztásokra, meg is kezdtünk a faág eltávolítását, amit persze sokadjára sikerült csak később teljes egészében befejezni. A nap folyamán több esetben vonultunk autókra, kerítésekre, járdára és úttestre, távközlési vezetékre dőlt fák okozta káresetek felszámolására. Ugyanekkor a Fővárosi hivatásos tűzoltók közül sokan - többek között kerületünk tűzoltói is - Pest, Fejér, Komárom-Esztergom megyékben egész nap az utakon rekedtek mentésében segédkeztek csakúgy, mint fővárosi, és Pest megyei önkéntes tűzoltó bajtársaink.





2013. március 03. Lakástűz az Apostol utcában
Vasárnap este érkezett a jelzés, mely szerint az Apostol utca egyik házának földszinti lakásából füst szivárog. A helyszínre elsőként kiérkező önkéntes tűzoltóinkat a házban lakók már az utcán várták, és elmondták, hogy egy idős személy feltehetőleg bent van. A villanyóra lekapcsolásával egy időben megkezdtük a ház kiürítését, és a tömlők kiépítését a tűz oltásához. A közvetlen utánunk kiérkező hivatásos tűzoltók azonnal behatoltak a lakásba, ahol pillanatok alatt eloltották a szobában égő ágyat, de a lakásban tartózkodó hölgy életét már nem sikerült megmenteni. Egy kutyát füstmérgezés tüneteivel viszont épségben kihoztak a kollégáink. A tűz keletkezési okát tűzvizsgáló, és a rendőrség vizsgálja.




2013. március 03.
Majdnem egy órán keresztül állt a villamos forgalom a Vadaskerti utca közelében, ahol a sínekre zuhant egy személygépkocsi. A II. kerületi hivatásos tűzoltók segítségére az óbudai tűzoltók műszaki mentőszere, a BKV és BKK munkatársai, illetve önkéntes tűzoltóink siettek. A tömegközlekedést akadályozó gépkocsit végül kézi erővel a hivatásos és önkéntes tűzoltók közösen távolították el.




2013. január 16. Szolgálatba állt ...
Közel egy hónap után rendszámot kapott, és szolgálatba állt az a Renault S 130 TLF 2000 gépjárműfecskendő, amit tagtársaink még december elején hoztak el a Franciaországban lévő Espalionból. A fecskendő - hasonlóan a három évvel korábbi Mercedes 308 projekhez - a szó legszorosabb értelmében ismételten saját erőből került beszerzésre, egész egyszerűen zsebből. A járművön átalakításokat is kellett eszközölni, hogy a hazai, és helyi viszonyoknak megfeleljen. Lecserélésre került például az összes csonkkapocs, polcok, rögzítési pontok, rekeszek kerültek kialakításra, megkülönböztető jelzés, új gumik, stb. kerültek felszerelésre, szintén saját erőből. A rengeteg jó tanácsért, és a segítségért külön köszönettel tartozunk viszont a II. kerületi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság állományának.




2013. január 05.
Önkéntes tűzoltóink is részt vettek annak a tűznek az oltásában, ami a XII. kerületben, a Németvölgyi úton egy ház tetőszerkezetében keletkezett. A tüzet feltehetően a fatüzelésű kandalló túlhevült kéménye okozta. A tetőhéjazat alatt égő szigetelést több órás munkával sikerült csak eloltani. A tűzoltás idejére a Németvölgyi utat teljesen lezárták. A felső szint lakhatatlanná vált.


Fotó: MTI Lakatos Péter


2013. január 05.
Két lakatlan hétvégi ház égett szinte egy időben Pesthidegkúton, a Tök hegy oldalában. A tüzeket vélhetőleg szándékosan okozták, ezért a rendőrség eljárást indított.




2013. január 04.
A Szépvölgyi út egyik házának alagsorában a falból és a járólapok alól feltörő víz forrását kereső szomszédok döbbenten tapasztalták, hogy közel két méter víz van a szomszédos épület pincéjében. Az óbudai tűzoltókon kívül önkéntes tűzoltóink is riasztásra kerültek. A több száz köbméter vizet három szivattyúval öt óra alatt sikerült eltávolítani.




2012. december 21.
A II. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének tagja, Bodor Zoltán képviselő (Jobbik) tett látogatást egyesületünknél.
A Képviselő Úrnak bemutatásra került az egyesület szervezeti felépítése, az elhelyezési körülmények, és a technikai eszközök is.
Közel másfél évvel ezelőtt mi is értesültünk róla, hogy a Képviselő-testület tagjai közül páran gyűjtést szerveztek GPS készülékek tűzoltók részére történő beszerzéséhez. A gyűjtés eredményes volt, a Képviselőkön kívül a kerület lakossága is adakozott. A beszerzésre került készülékekből kettő darabot a pesthidegkúti önkéntes tűzoltó bajtársaink még november 18-án, a tűzoltó szertáruk avatása alkalmával vettek át, a mai napon pedig hozzánk is eljutott ugyancsak két készülék.
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akiknek a jóvoltából ezek az eszközök hozzánk kerülhettek!




2012. december 12.
A reggeli csúcsforgalomban, nyolc órakor dőlt ki az a fa a Fillér utcában, amit egy építkezésen készülő kerítés alapja teljesen körbevett. A gyakorlatilag gyökér nélkülivé vált növény a földből kifordulva teljes szélességében elzárta az utcát, megbénítva a közlekedést. Önkéntes tűzoltóink három perccel a jelzést követően a helyszínen voltak, megkezdték a fa eltávolítását, majd pár perccel később megérkeztek a hivatásos kollégáink is, de nem várt nehézség akadt. Az építkezési munkálatokhoz szükséges áramellátási szerelvények a fa törzsére voltak erősítve, a légkábel pedig az egykori lombkoronába volt gabalyodva. Az ELMŰ közel két órás várakozás után tudta csak a leszakaszolást végrehajtani, így a környéken - nem kis bosszúságot okozva mindenkinek - megállt az élet.




2012. november 30.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a Magyar Tűzoltó Szövetség közreműködésével az idei évre vonatkozólag is országosan 120 millió forint támogatásra írt ki pályázatot az önkéntes tűzoltó egyesületek részére.
Egyesületünk is beadott egy szerény pályázatot, így öt tekercs tömlőt, 2-2 kéziszerszámot, valamint 2 pár tűzoltó védőkesztyűt sikerült nyernünk.
Az elnyert eszközöket Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő, Demény Ádám tűzoltó ezredes, az OKF Gazdasági Ellátó Központjának igazgatója, valamint Palotai Zsolt Gábor tűzoltó ezredes, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes vezetője adta át részünkre.




2012. november 01.
Reggel hat órakor érkezett az sms a FKI hírközpontjától, mely szerint Pesthidegkúton, a Mester utca egyik házának pincéjében víz van, és értékmentésre van szükség. Önkéntes tűzoltóink megkezdték a vonulást a helyszínre, ahová a belvárosi hivatásos tűzoltókkal együtt érkeztek ki. A helyszínen az utcában csőtörés volt, a víz a pincébe onnan folyt be. Önkéntes tűzoltóink a vizet egy szivattyúval eltávolították.




2012.szeptember 10.
Alig ütötték el a harangok a delet, amikor a XII. kerületi Hegyhát út és Ordas utca kereszteződésénél tűz ütött ki. A lángok a feltámadó szélben erőre kaptak, és egyre nagyobb területet borítottak be a gyermekvasút vonala mentén a bozótos, füves, erdős részből. Kerületünk kivonult tűzoltóinak a segítségére Buda, és Pest számos tűzoltó laktanyájából indultak a hivatásos tűzoltók segíteni. A tűz megközelített egy HM objektumot, és egy fenyőerdős részt is, ezért önkéntes tűzoltóink az erdőtüzes szerünkkel (védőitallal megrakva) szintén vonultak segítséget nyújtani. A helyszínen az általunk töltött több mint hat óra alatt szinte minden tűzoltó feladatban részt vettünk: távolsági vízszállításban hordtuk a vizet az egyik tűzoltóautónak, oltottunk a saját erdőtüzes szerünkről éppen úgy mint a hivatásos fecskendőkről, puttonyfecskendővel locsoltuk a kisebb izzó-parázsló gócokat, majd a tűzoltás végeztével alaposan kivettük a részünket a visszaszerelésen túlmenően a hivatásos tűzoltó laktanyában a tömlők tisztára mosásában is. Hivatásos tűzoltó bajtársaink munkáját egyébként ennél az esetnél is volt ami megnehezítette. A gyermekvasút nyomvonalát keresztezték a táplálást szolgáló tömlők, ezért azokat át kellet húzni a talpfák között, illetve az utómunkálatok során darazsak fészke lett megbolygatva, akik nem értékelték a munkálatokat, és megtámadták a tűzoltókat. A tűzesetnél - az előző incidenstől eltekintve - személyi sérülés nem történt, a keletkezési okot pedig tűzvizsgáló vizsgálja.




2012. augusztus 25.
Majdnem a legmagasabb, IV. kiemelt fokozatú besorolást kapott az a tűzeset, ami a XVII. kerületi Naplás tónál keletkezett. Megközelítőleg 15 hektáron tombolt a tűz a hőségben, ezért egyesületünk felajánlotta a segítségét a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hírközpontjának egy teljes (6 fő) rajjal, valamint rengeteg védőitallal. A segítségünket elfogadták, így önkéntes tűzoltóink ezúttal a pesti oldal hivatásos tűzoltóinak segítségére siettek. A helyszínen gyakorlatilag minden égett: a száraz fű, bozótos, a fák, rengeteg illegálisan lerakott szemét, hajléktalanok szálláshelyei az összes összehordott kacattal együtt, autógumik, és még ki tudja mi minden. A tűz egy pár helyen átterjedt egy földúton, ahol meggyulladt egy farakás, illetve egy melléképület tetőszerkezete is. Csapatunk gyakorlatilag mindent bevetett: elsőként egy tűzcsapról táplálást szerelt, és a kismotorfecskendő nyomásfokozását kihasználva két vízsugárral segítette a tűz oltását, majd használatba kerültek a kéziszerszámok, és a puttonyfecskendő is. A tűz által érintett hatalmas terület miatt a munkálatokban több mint négy órán keresztül vettünk részt.




2012. augusztus 16.
Teljes terjedelmében égett az a családi ház komplexum, ami kora este gyulladt ki Budakeszin, a Makkosi úton. A terület szinte teljesen vízhiányos volt, ráadásul kerületünk hivatásos tűzoltóinak - a segítségükre siető többi fővárosi tűzoltóval együtt - nagy hőterhelésben kellett dolgozniuk. Amikor a tűzoltóságnál használatos öt fokozatú besorolás alapján elrendelték a III. kiemelt fokozatot, önkéntes tűzoltóink is megkezdték a vonulást, hogy segítséget tudjanak nyújtani. A fecskendőnkbe nagy mennyiségű ásványvizet pakoltunk, és egy hidegkúti bajtársunkkal kiegészülve az alig járható út ellenére rövidesen kiérkeztünk a helyszínre. Az ásványvíz kiosztását követően több mint öt órán keresztül két vízsugárral - többször légzőkészülékben - a tűz oltásában vettünk részt. A tűz hatalmas alapterületen pusztított, az oltásához még a kertben lévő halastó vizére is szükség volt.




2012. augusztus 04.
16. óra 07. perckor érkezett a jelzés sms üzenetben, mely szerint a Hárshegyi úton, a Gyermekotthon területén szalmabálák, illetve bálatároló ég. Önkéntes tűzoltóink nem sokkal kerületünk hivatásos tűzoltói után a helyszínen voltak, ahol azonnal nekiláttak egy több mint 300 (!) méterre lévő tűzcsapról a víz utánpótlására táplálóvezetéket építeni. Sajnos a több tucat bála már menthetetlen volt, ezért vízsugarak folyamatos védelme mellett gyakorlatilag felügyelet ellátásával elégetésre került. A közel négy órás tűzoltás alatt a táplálás megszerelését követően a bálák megbontásában, illetve egy vízsugárral a tűz oltásában vettünk részt. Személyi sérülés nem történt, a tűz keletkezési okát tűzvizsgáló vizsgálja.




2012. július 29-30.
Este nyolc órakor kérte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hírközpontja a segítségünket a viharkárok felszámolásához. Az első cím a II. kerületi Karabély utcában volt, ahol egy gépkocsira, kerítésre szakadt egy nagy faág. Az utcát is teljes szélességében elzáró ágat önkéntes tűzoltóink láncfűrész segítségével távolították el. Ezután Óbudára vonultunk tovább, ahol a Pilisszentiváni Önkéntes Tűzoltó bajtársaink segítségével egy villanyvezetékre szakadt faágat távolítottunk el a Halastó utcában. Ők előzőleg a nekünk is kiadott Raktár utcai káresetet felszámolták. Az Attila utcában szintén egy hatalmas faág hasadt le, és azt is csak a villanyvezeték tartotta, viszont ide már elektromos művekre, és hivatásos segítségre volt szükség. A helyszínt Békásmegyer tűzoltói vették át, így hajnalban elindultunk állomáshelyünkre. Bevonulás közben azért még a Pók utcai lakótelepnél - ismét Pilisszentiváni bajtársainkkal - feldaraboltunk egy kb.: 10 méteres faágat, ami ugyancsak az úttesten hevert.


Karabély utca Fotó: MTI Lakatos Péter

2012. július 21.
"Tégy egy téglát a falba ..."
Sülysápi önkéntes tűzoltó barátaink meghívásának tettünk eleget szombaton azzal, hogy részt vettünk a tűzoltó szertáruk építéséhez, pontosabban befejezéséhez szükséges pénz gyűjtésére rendezett jótékonysági rendezvényen. Az egész napos rendezvényen a teljesség igénye nélkül: tűzoltóautók felvonulása, koncertek és bemutatók, főzőverseny, hab-party, és bulizás kifulladásig volt a program.
A rendezvényen kilenc önkéntes tűzoltó egyesület képviseltette magát, ahol mi is nagyon jól éreztük magunkat!
Reméljük, hogy a jelenlétünkkel mi is hozzá tudtunk járulni a sülysápi tűzoltó szertár mielőbbi befejezéséhez, a meghívást, és a baráti fogadtatást köszönjük!


Hab party tűzoltó módra ...


2012. július 16.
Mindkét fél által aláírásra került az az együttműködési megállapodás, ami az Egyesületünk, és a Pilisi Parkerdő Zrt. között jött létre.
A megállapodásban most már írásban is vállaltuk azoknak a feladatoknak az elvégzésében való részvételünket, melyeket egyébként a lehetőségeinkhez mérten eddig is elláttunk. Polgárőreink a kezelt erdőterületek rendjének és tisztaságának biztosításában, felvilágosító munkában, míg önkéntes tűzoltóink a keletkezett tűzesetek felszámolásában fognak minden lehetséges módon ezek után is részt venni.




2012. július 09.
Késő délután érkezett a jelzés sms üzenetben, hogy a Csalán utca egyik társasházának emeleti lakásából füst szivárog. Önkéntes tűzoltóink közvetlenül a hivatásos tűzoltók után érkeztek a helyszínre, ahol a társasházat egy meredek, és keskeny utcaszakaszon keresztül lehetett csak megközelíteni. Mivel a lakásban berendezési tárgyak égtek, a víz utánpótlásához szükséges volt tűzcsap, és táplálóvezeték szerelésére, amit gyorsan meg is csináltunk. A nehéz terepviszonyok, és a nagy melegben történő munkavégzés ellenére kerületünk hivatásos tűzoltói a - feltehetően elektromos okból keletkezett - tüzet gyorsan eloltották.




2012. július 07.
Délután fél háromkor sms-ben érkezett a jelzés, hogy a Budakeszi út egyik tíz emeletes házának kilencedik emeletén lakásban tűz van.
Önkéntes tűzoltóink már kiérkeztek a helyszínre, amikor a felderítést végző hivatásos tűzoltók a rádión jelentették, hogy a lakás egyik helyiségében berendezési tárgyak égtek, amit a lakók eloltottak. Mivel a segítségünkre nem volt szükség, bevonultunk állomáshelyünkre.
Másfél óra alatt kétszer vonultunk viszont ki az esti órákban a Bimbó út-Virágárok utca kereszteződéséhez, ahol feltehetőleg szándékosan gyújtotta meg valaki az ott összehordott, kupacokban lévő növényi hulladékot. Az első esetnél öt, míg a másodiknál három négyzetméteren volt tűz, amit kerületünk hivatásos tűzoltói a segítségünkkel eloltottak. A második tűzeset után polgárőreink folyamatosan járőröztek a környéken, így talán ennek is köszönhetően az éjszaka már nyugodtan telt el.



2012. július 04.
15 óra után érkezett a jelzés, mely szerint a Kapy út - Csévi utca kereszteződésénél egy személygépkocsi motortere füstöl. A tüzet kerületünk hivatásos tűzoltói még a kiérkezésünk előtt eloltották, ezért a vonulást beszüntettük, és bevonultunk állomáshelyünkre.


2012. július 01.
Tűz és víz. A nyár második hónapjának első napján mindkettőből kijutott a csapatnak. Délután három órakor érkezett a jelzés sms-ben, hogy a Szépvölgyi út végénél, a parkolóknál ég a fenyőerdő aljnövényzete. Négy önkéntes tűzoltónk azonnal megkezdte a vonulást a helyszínre, ahol a tűz már a fenyőfák koronájába is belekapott. Kerületünk hivatásos tűzoltói az Óbudai tűzoltók segítségével az egyik parkolóból, mi meg egy másikból kezdtük meg az oltást. A pár száz négyzetméteren égő tüzet gyorsan sikerült eloltani.




A tűzoltást követően a szertárba visszaérkezve csak arra maradt idő, hogy szivattyút, tartalék üzemanyagot, illetve ásványvizet rakjunk fel a fecskendőre, és máris indultunk ismét segítséget nyújtani. A cím ezúttal Újbuda, a Gellért tér és környéke volt. Az Orlay utcában eltört nagy átmérőjű csövekből kiömlő víz ellepte a Bartók Béla, és a Budafoki út környékét is. Önkéntes tűzoltóink az elöntött pincékből történő víz eltávolításában nyújtottak segítséget a hivatásos tűzoltóknak.




2012. június 25.
Általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el hétfőtől Budapesten, valamint Fejér és Komárom-Esztergom megye teljes területén, illetve Pest megyében Göd magasságáig a Pest Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága.
A június 25-én életbe lépett, átmeneti ideig tartó tilalom az említett térségekben az erdőkre, valamint az erdők határától számított kétszáz méteren belüli területekre vonatkozik, beleértve a kijelölt tűzrakó helyeket is.
Tilos tüzet gyújtani, parlagot, vagy gazt égetni az érintett térségekben a közút és vasút menti erdőkben is.
Az igazgatóság felhívja a közúton és vasúton utazók, az erdőkben kirándulók és a mezőgazdasági területeken dolgozók figyelmét, hogy ne dobjanak el égő cigarettacsikket, vagy dohányfélét. A tűzgyújtási tilalmat megszegők százezer forintig terjedő erdővédelmi bírsággal sújthatók.
A tilalomra az érintett katasztrófavédelmi igazgatóságok tettek javaslatot az elmúlt időszakban kialakult fokozott tűzveszély miatt.




2012. június 24.
Égő családi házról érkezett a jelzés alig valamivel délután három óra előtt a FKI hírközpontjától. A tűzesethez azonnal vonultak segítséget nyújtani önkéntes tűzoltóink is. Egy a vitorlázó repülőtérről felcsörlőzött gép nem tudta a vontatókötelet kioldani, ezért azt a csörlőző a szabályoknak megfelelően elvágta. A gép megtette az iskolakört, viszont a lelógó acélsodrony több helyen beleakadt a villanyvezetékbe, ami bozóttüzet okozott a Honvéd utcánál több helyen, majd a Járóka utcában egy családi ház tetőszerkezeténél, illetve az udvaron lévő melléképület tetején is. A keletkezett tüzeket a II. kerületi hivatásos tűzoltók a Pesthidegkút Ö.T.E. segítségével megfékezték, így a többi egység segítségére már nem volt szükség.
A baleset során személyi sérülés nem történt, az eset körülményeit még vizsgálják.




2012. június 24.
A Garas utcából kérte egy társasház a segítségünket, ugyanis a két nappal ezelőtti viharban az udvarban lévő gesztenyefa egyik ágát
letörte a szél, ami egy másik fára támaszkodva fennakadt. A faág nem jelentett ugyan közvetlen életveszélyt, de a járda viszonylagos közelsége miatt mégsem volt szerencsés a helyzet. Önkéntes tűzoltóink mintegy három óra alatt, a legcsekélyebb további károkozás nélkül sikeresen eltávolították a letört ágat.




2012. június 20.
A legnagyobb kánikulai melegben érkezett a jelzés a FKI hírközpontjából sms üzenetben, hogy a Hármashatár-hegy oldalában füst van.
Tekintettel arra, hogy a tűzesetről szóló bejelentések mindegyike csak a távolból érkezett, az Óbudai tűzoltók a hatalmas területen nagyon nehéz feladat előtt álltak, hogy egyáltalán a tűz helyszínét be tudják határolni. Végül az adótoronyból sikerült a címet pontosítani, ahonnan jól lehetett látni az erdőből felszálló füstöt. A tűzesethez az erdőtüzes fecskendőnkkel önkéntes tűzoltóink is kivonultak segítséget nyújtani. A közel egy hektáron pusztító tűz oltása majdnem négy órát vett igénybe.



2012. június 16.
Mint ahogy eddig is minden évben, idén is meghívtak bennünket a Pasaréti Bölcsődébe. Az elmúlt évekhez hasonlóan a kicsik ismét kitörő örömmel fogadtak minket. A gyönyörű időnek köszönhetően a legnagyobb sikere - a sisakok viselésén kívül - a "locsolásnak" volt.
A bölcsődei látogatás után a Zirzen Janka Gyermekotthon meghívásának is eleget tettünk, ahol az otthonban lakó gyerekek szintén alaposan kipróbálták az eszközeink szinte teljes tárházát.
A meghívásokat köszönjük, szívesen megyünk máskor is!




2012. június 16.
A TIPE Magyarország Felülettechnológia Kft. NanoEnergizer motorolaj adalékot ajándékozott egyesületünk járműveihez. Az adalék használatával - többek között - kedvezőbb fogyasztás, illetve csökkentett környezeti terhelés érhető el.
Az ajándékot nagyon köszönjük!


2012. június 10.
Nagyon korán kezdődött a nap a szolgálatban lévő önkéntes tűzoltóinknak, ugyanis éjfél után tíz perccel sms üzenetben érkezett a jelzés a FKI hírközpontjától, hogy a XII. kerületi Szendi utcában villám csapott egy családi ház tetejébe, ami kigyulladt. A csapat azonnal megkezdte a vonulást a jelzett helyre, ahol a ház tetőszerkezetének egy része lángokban állt. A tűz oltásában - az I. és II. kerületi hivatásos tűzoltókat segítve - egy alapvezeték, és egy vízsugár szerelését követően kéziszerszámokkal vettünk részt, ugyanis a tetőszerkezetet a végleges oltáshoz teljes egészében meg kellett bontani. Az oltási munkálatok három órán át tartottak. Személyi sérülés szerencsére nem történt, és a tűz sem terjedt át a padlástérből az alatta lévő szintre, de az érintett házrész lakhatatlanná vált.




2012. június 09.
Még 11 óra előtt érkezett a jelzés sms üzenetben a FKI hírközpontjától, hogy a gyermekvasút vonalán, a Szépjuhászné állomás előtt az erdőben tűz van. Önkéntes tűzoltóink ismét a Hűvösvölgyi állomásra, a vontatási telepre vonultak, ahol a fecskendővel fel is álltak a pőrekocsira. Még a vonat indítását megelőzően érkezett azonban a tájékoztatás, hogy a II. kerületi hivatásos tűzoltó kollégák a tüzet gyalogosan meg tudták közelíteni, és kéziszerszámokkal, valamint puttonyfecskendővel el tudták oltani. Mivel a segítségünkre ezúttal nem volt szükség, a raj bevonult az állomáshelyére.


2012. június 03-04.
A reggeli események után bíztunk benne, hogy a vasárnap már nyugodtan fog eltelni, de a pár perccel este tíz óra előtt érkező sms üzenet miatt a reményeink szertefoszlottak. A jelzés alapján avartűzhöz kezdte meg a vonulást négy önkéntes tűzoltónk, akiket a jelző már a Görgényi úton várt. A kutyát sétáltató férfi - a közben szintén megérkező hivatásos tűzoltóinknak is - elmondta, hogy a Kecske hegynél, az Oroszlán szikla közelében erdőtüzet észlelt. A tűzeset térképen történő valószínűsíthető behatárolását követően a fecskendők átvonultak az egyik Szépvölgyi úti parkolóba, ahonnan kéziszerszámokkal és puttonyfecskendőkkel gyalogtúrára indultunk. A rendszeresen kirándulók számára is komoly kihívást jelentő terepviszonyok között - éjszakai túrázó fiatalok, és a jelző segítségével - sikerült a tűz helyét behatárolni, és egy nagyon meredek, szinte járhatatlan sziklás területen leereszkedve megközelíteni. Tekintve hogy a fecskendőktől nagyon messze kerültünk, nem maradt más választás, mint a kb.: 200 négyzetméteren égő területen a rendelkezésre álló eszközökkel beavatkozni. A tűzeset alatt húzódó erdei út olyan keskeny volt, hogy fecskendőkkel lehetetlen lett volna megközelíteni, de bíztunk benne, hogy az erdőtüzes szerünk sikerrel járhat. Mivel más választás nem maradt, a tűz oltásához jelentős mennyiségű vízre volt szükség, nem sokkal éjfél előtt riasztásra került az erdőtüzes fecskendőnk is. A keskeny úton, bár sok helyen csak centimétereken múlott, de végül sikerült a tűz közelébe eljutni, és egy vízsugárral hatékonyan elvégezni az oltást. A fáradtságot nem kímélő munka végül sikerrel zárult, így hajnali három órakor a végsőkig elfáradva minden egység bevonulhatott az állomáshelyére.




2012. június 03.
Mozgalmas volt a vasárnap hajnal a készenléti szolgálatot ellátó önkéntes tűzoltóinknak. Fél négykor érkezett az első jelzés, mely szerint az I. kerület Kuny Domokos utcából megközelíthető egyik irodaépület pincéjében tűz van. Tulajdonképpen a Déli pályaudvar üzemi területén lévő épület pincéjében elektromos okból keletkezett füst, de az ott dolgozók egy kézi tűzoltó készüléket használva megakadályozták hogy nagyobb baj legyen. Az I. kerületi hivatásos tűzoltók átvizsgálták az épületet, a segítségünkre nem volt szükség.
Nem maradt már idő visszaaludni a visszaérkezés után, mert pár perccel öt óra előtt újabb jelzés érkezett, mely szerint a Máriaremetei úton lévő Művelődési Központ teteje füstöl. Közvetlen a II. kerületi tűzoltók után érkezve a víz utánpótlás biztosítására tűzcsapról táplálást szereltünk, majd egy vízsugárral a tetőn kitörő lángok terjedését lassítottuk, amíg a padlástéren keresztül a hivatásosok el nem érték a tűz fészkét.
Az évek óta üresen álló épületben a színpad környékén keletkezett tűz a tetőszerkezetre is átterjedt. A mentők két sérültet láttak el, majd szállítottak kórházba, Ők mindketten az épületben tartózkodó hajléktalan személyek, akik a tűz elöl egy kitört ablakon keresztül menekültek.





2012. május 27.
Kerületünk tűzoltói a gyermeknapi rendezvényen éppen a Gyermekvasút Hűvösvölgyi végállomásán voltak, amikor riasztás érkezett: Tűz van a Szépjuhászné állmásnál, ahol ég az erdő aljnövényzete! A tűzjelzést egyesületünk is megkapta sms üzenetben, így amíg a hivatásos kollégáink vonultak a Szépjuhászné állomásra, a kidolgozott tűzoltási terv szerint mi meg Hűvösvölgybe, a vontatási telepre.
A Gyermekvasút munkatársainak köszönhetően csakúgy mint alig egy hónappal korábban, perceken belül ismét mozdony került a tűzoltó vonatszerelvény elé, melynek az úgynevezett pőrekocsijára ezúttal a fecskendőnkkel is azonnal fel tudtunk állni. A szerelvény soron kívül indításra került, így hamarosan már az összes felszereléssel, és a tartályban lévő nagy mennyiségű vízzel tudtunk segítséget nyújtani a tűz végleges oltásához. A menetrendet nézve a tüzet ezúttal is feltehetőleg a nosztalgiavonat gőzmozdonyából kipattanó szikra okozhatta.



2012. május 13.
Letört az erős szél egy faágat a Lupény utcában, ami egy parkoló autó fölött felakadt a villanyvezetékre. Az ágat kerületünk tűzoltói az Óbudai tűzőrség létrájának segítségével távolították el.




2012. május 06.
A héten három tűzesethez vonultak ki önkéntes tűzoltóink a kerületi hivatásos tűzoltó kollégáknak segítséget nyújtani, de jelentős beavatkozásra szerencsére sehol nem volt szükség.
Május 1-én a kora esti órákban a Völgy utcából jeleztek avartüzet, melyet a lakók a tűzoltók kiérkezése előtt eloltottak.
Május 4-én a Pusztaszeri úton gyulladt ki egy a gépkocsinak a motortere, de a tűzoltók kiérkezését megelőzően a lángokat itt is segítettek megfékezni a járókelők.
Szintén eloltották azt a tüzet, ami a mai napon kora délután keletkezett a Branyiszkó utcában. Itt az utca és a kerítés közötti területen lévő dísznövényzet egy része égett el, de a lakók a kerti locsolótömlővel sikeresen beavatkoztak.

2012. április 29.
Kora délután sms üzenetben érkezett a jelzés, mely szerint a gyermekvasút vonalán, a Kis-hárs-hegynél ég az avar. Önkéntes tűzoltóink a Hűvösvölgy végállomáson lévő vontatási telepre kezdték meg a vonulást, mert egy korábbi gyakorlaton kidolgozott tűzoltási terv alapján ilyen esetben az ott állomásoztatott tűzoltó vonatszerelvénnyel kell a helyszínre eljutniuk. Amíg a vontatási telepen a műszaki vezető soron kívül intézkedett a szerelvényhez szükséges mozdony beállítására, tűzoltóink a szükséges szakfelszereléseket is átrakták a fecskendőnkről, majd a tűzoltó vonattal folytatódott a vonulás. A helyszínre elsőként a Pesthidegkút Ö.T.E. tűzoltói érkeztek, akik megállapították, hogy a kirándulók nem tudták a tüzet eloltani, így a végleges oltáshoz szükség van a tűzoltó vonatra. Kiérkezésünkig az oltást kéziszerszámokkal, kézi oltókészülékekkel, valamint puttonyfecskendővel végezték, majd a végleges oltást már közösen, a megszerelt vízsugarakkal fejezték be.




2012. április 28.
A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság meghívására részt vettünk a rendőrség és a tűzoltóság napja alkalmából szervezett rendezvényen a Városligetben, melyet idén is a Flórián térről indult tűzoltó gépjárművek felvonulása előzött meg. Fontos volt a részvételünk már csak azért is, mert a fővárosi, és a közeli településeken működő önkéntes tűzoltó egyesületek egy gyakorlat keretei között itt szerezhették meg a beavatkozásokhoz szükséges minősítést. A tűzoltási, és műszaki mentési gyakorlatot önkéntes tűzoltóink nagy számú nézőközönség előtt kiválóan hajtották végre.




2012. április 27.
Veszélyhelyzetet modellező együttműködési gyakorlatot tartott délelőtt a Marczibányi téren az I. és a II. kerületi Rendőrkapitányság, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, valamint több Polgárőr, és Önkéntes Tűzoltó Egyesület.
A szimulációs mentési feladatok végrehajtásában egyesületünk tagjai is részt vettek.




2012. április 26.
A Pitypang Utcai Általános Iskola meghívására játékos bemutató foglalkozást tartottunk a gyerekeknek délután. Egyesületünkön kívül jelen voltak a BRFK Közlekedésrendészet, illetve az Országos Mentőszolgálat munkatársai is, akik hozzánk hasonlóan a saját hivatásuk szépségeit mutatták be a kicsiknek.




2012. április 19.
Este nyolc órakor érkezett az sms üzenet, mely szerint a Hideg utca végén gaz-avar ég. A helyszínre elsőként a Pesthidegkút Ö.T.E. tagjai érkeztek, akik a kb.: 10 négyzetméteren égő tűz oltását magasnyomású kézi oltókészülékkel, valamint puttonyfecskendővel megkezdték. Önkéntes tűzoltóink közvetlen a hivatásos tűzoltók után érkeztek, a végleges oltást az izzó kupacok kéziszerszámokkal történő átforgatásával segítették.


2012. április 14.
Késő délután érkezett sms-ben a jelzés, hogy a Budajenő utcában gaz-avartűz van. Önkéntes tűzoltóink annak ellenére nem sokkal a kerületi hivatásos tűzoltók után szintén megérkeztek a helyszínre, hogy a tűzesetet - ahol egy családi ház kertjének a végében nagy mennyiségű, kupacokba összehordott növényi hulladék égett - a Brassó utcából lehetett csak megközelíteni. Amíg a csapat egyik része a szinte már teljesen kiürült hivatásos fecskendő tartályának utántöltésére tűzcsapról táplálást szerelt, a többiek kéziszerszámokkal segítették a tűz oltását. A mélyen átizzott halmok végleges oltása majdnem két órán keresztül tartott.





2012. április 9.
A szárazság miatti vonulások viszonylag magas száma, és megannyi nehéz körülmény ellenére a mai napon végre elkészültünk a felújítással. A csapat végre birtokba vehette az új tartózkodó és pihenőhelyiséget, ahol egy konyha-étkező is kialakításra került. A munkálatok során megújult a teljes homlokzat, kijavításra kerültek a vakolati hibák, teljes festés-mázolás történt, az elöregedett vízvezeték ki lett cserélve, hideg és melegburkolatot raktunk le-illetve fel, villanyt, vizet, és biztonságtechnikát szereltünk, és végül elhelyeztük a lakberendezési tárgyakat. Az utolsó simítások, és a még felfedezésre kerülő apróbb hibák kijavítása már a használat során fog megtörténni.




2012. március 28.
Több mint öt hektáros területen égett a fokozottan védett erdő és gyep Nagykovácsiban, a Kutya hegyen. A rendkívül nehéz terepen történő tűz oltásához önkéntes tűzoltóink is segítséget nyújtottak kerületünk tűzoltóinak, és a Főváros többi hivatásos egységének, csakúgy mint Nagykovácsi, Solymár, és Pesthidegkút önkéntes tűzoltói.





2012. március 18.
Kora délután érkezett a jelzés sms üzenetben, hogy a Zerind vezér utcában aljnövényzet ég. Tűzoltóink az erdőtüzes fecskendőnkkel vonultak a helyszínre, ahova alig valamivel a hivatásos tűzoltók után érkeztek. A szárazságban az egész ország területére vonatkozó tűzgyújtási tilalom ellenére égetésből keletkezett olyan tűz, hogy már egy faház előtetőzete is égett. A tűz oltásához szükséges vízsugarak megszerelését követően egy teljesen eliszaposodott föld alatti tűzcsapból sikerült vizet fakasztanunk, így a táplálás megszerelésében is sokat tudtunk segíteni.





2012. március 17.
Nem sokkal éjfél előtt érkezett az sms, mely szerint a Szépvölgyi dűlőnél az erdő ég. Perceken belül mind a kettő tűzoltó autónk megkezdte a vonulást a városrészbe, ahol 50-100 négyzetméteren pusztítottak a lángok. A hivatásos tűzoltók elsősorban a víz utánpótlásában kérték a segítségünket, amit az erdőtüzes fecskendőnk segítségével, távolsági vízszállítással oldottunk meg.





2012. március 15.
A XII. kerületben, a Normafa közelében küzdöttek kerületi hivatásos tűzoltóink azzal az erdő és bozóttűzzel, aminek a füstjét a szertárunktól is jól lehetett látni. Természetesen nem késlekedtünk, a fecskendőnk teljes rajjal vonult a lángok megfékezéséhez segítséget nyújtani.




2012. március 14.
A mai napon a KÉKI főigazgatójának jóvoltából használatra megkaptunk egy helyiséget, ami viszont nagyon lepusztult állapotban van. A felújítási munkálatoknak azonnal nekiláttunk, de az már előre látható, hogy az időjárás miatt nehéz lesz egyszerre két lovat megülni. A szárazság miatt szinte minden napra jut a szabadtéri tüzekből, melyeknek az oltásához legtöbbször sok tűzoltóra, és technikai eszközökre van szükség.





2012. március 10.
Délután három órakor érkezett a jelzés sms üzenetben, hogy a Hermann Ottó út egyik társasházában az első emeleten egy lakás ég. Önkéntes tűzoltóink a hivatásos tűzoltókkal együtt érkeztek a helyszínre, ahol kiderült, hogy a fürdőszobában egy szekrény égett. A közeli tűzcsapról táplálást szereltünk a víz utánpótlására, de végül szerencsére erre a tűz kis terjedelme miatt már nem volt szükség.





2012. március 03.
A dél körüli órákban kerületünk hivatásos tűzoltói kérték a segítségünket Pilisborosjenő Malom dűlőhöz, ahol kerti hulladék égetésből a szélben közel tíz hektáros területre terjedt át a tűz. Egyesületünk tagjai a hivatásos tűzoltókon kívül Pilisborosjenő Önkéntes Tűzoltó Egyesületének tűzoltóit segítették.





2012. január 25.
A Budai Irgalmasrendi Kórházban egy oxigéntartályból ömlik az oxigén! Ezt tartalmazta az az sms, amit este kaptunk az FKI-tól. A helyszínen önkéntes tűzoltóink a veszélyhelyzet megszüntetéséhez szükséges táplálás szerelését kapták feladatként tűzcsapról, majd a szivárgás megszüntetését követően a visszaszerelésben segítettek.




2012. január 23.
Ismét késő este kaptuk a jelzést a FKI-tól sms-ben, hogy Hűvösvölgyben a Nagyréten céllövölde épülete ég. Önkéntes tűzoltóink perceken belül megkezdték a vonulást a tűzesethez, ahol a hivatásos tűzoltók a Hidegkút Ö.T.E. tagjainak segítségével már oltották a tetőszerkezetre is átterjedt tüzet. Önkéntes tűzoltóink segítettek üzemképes tűzcsapot keresni, majd a fecskendőnk reflektorával a tűz végleges eloltásáig a helyszínt világítottuk meg.




2012. január 08. és 21.
Nem volt szükség a segítségünkre, ezért a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hírközpontja vonulás közben rádión visszafordította a fecskendőnket amikor 8-án a Szépvölgyi út egyik lakásából füstöt jeleztek, illetve 21-én, amikor az Ötvös János utca egyik garázsában egy légtisztító berendezés égett.


2012. január 05.
Késő este érkezett a telefonhívás a II. kerületi rendőröktől, melyben egy lakás ajtajának kinyitásához kértek tanácsot. A Fillér utca egyik társasházában ugyanis több mint két napja nem tudták felvenni a kapcsolatot a hozzátartozók egy idős hölggyel. Elmondásuk szerint a hölgy a lakásban lehet, mert a mobiltelefonja csörgését hallják, de nem nyit ajtót. Kérésünkre a rendőrök utánajártak, hogy a lakáshoz tartozik egy terasz, melynek lentről nézve nyitva is látták az ajtaját, ezért létrára volt szükségük. Annak ellenére, hogy önkéntes tűzoltóink segítségével alig pár perccel később már sikerült is bejutni a lakásba, sajnos az idős hölgyön sem mi, sem a kiérkező mentősök nem tudtak segíteni.


2011. december 16.
Reggel, fél nyolckor érkezett az sms a Fővárosi Tűzoltóparancsnokságtól, mely szerint a Nagykovácsi úton felborult egy kisteherautó. A helyszínen a csúszós, jeges úton felborult járműben többen is megsérültek, akiknek az ellátását a mentők már megkezdték. A felborult jármű a II. kerületi hivatásos tűzoltók fecskendőjével, drótkötél segítségével került ismét a kerekeire.




2011. december 13.
Reggel, alig valamivel hét óra után érkezett az sms a Fővárosi Tűzoltóparancsnokságtól, mely szerint a Pusztaszeri út és Cimbalom köz környékénél az egyik telken valami ég. Önkéntes tűzoltóink perceken belül megkezdték a vonulást a tűzesethez, ahová közvetlenül a második kerületi hivatásos tűzoltók után érkeztek. A helyszínen kiderült, hogy a Pusztaszeri út egyik társasházának emeleti lakása ég teljes terjedelmében. A tűz oltását a hivatásos tűzoltók megkezdték, valamint a lakásban lakó idős férfit kikísérték. A tűzoltáshoz szükséges víz utánpótlását kérték tőlünk, amit jelentős távolságból, a Cimbalom utca sarkáról tudtunk megoldani. Mivel a tömlő az úttesten haladt keresztül, folyamatos felügyelet mellett a forgalom lassítására, és bizonyos mértékű terelésére is rá voltunk kényszerülve. Annak ellenére, hogy az emeleti lakás teljesen kiégett, a kerületi hivatásos tűzoltók taktikájának köszönhetően az alsó lakás nem ázott be, és a lépcsőház is alig kormozódott.


Közvetlenül a lakástűz eloltását követően újabb jelzés érkezett, mely szerint a Cimbalom utcában egy falban lévő gázvezetéket átvágtak, és szivárog a gáz. Miután a fecskendőnk az utcasarkon állt, gyalog, de rendkívül gyorsan megérkeztünk a közeli káresethez. A ház falában valóbban átvágták a gázvezetéket, amelyből ennek következtében ömlött a gáz. A robbanásveszélyes koncentráció csökkentésére vízsugár került alkalmazásra, így az előző tűzesetnél használt tűzcsapról újra kiépítettük a táplálást. Mivel a gázelzárónak a járda felújításánál "nyoma veszett", a hivatásos tűzoltók, és a gázművek szakemberei alternatív, de ugyanakkor kreatív megoldásokkal csökkentették, majd szüntették meg a veszélyhelyzetet.




2011. október 30.
Késő délután érkezett az sms a Fővárosi Tűzoltóparancsnokságtól, mely szerint a Jánosbogár utcában avar ég. Önkéntes tűzoltóink a fecskendővel és az erdőtüzes szerrel perceken belül megkezdték a vonulást a tűzesethez, ahol már a távolból jól látszottak a lángok. Az elhagyatott helyszínen rengeteg összehordott lom égett, ami meggyújtotta a környezetében lévő még mindig nagyon száraz aljnövényzetet is. A tűz oltását a Hidegkút Ö.T.E. tagjaival együtt kéziszerszámokkal, valamint az erdőtüzes szerünkről a víz átadásával segítettük.



2011. szeptember 11.
Kora délután érkezett a jelzés a Fővárosi Tűzoltóparancsnokságtól, mely szerint a vitorlázó repülőtérnél a hegyoldalban tűz van. Rövid időn belül három tűzoltónk kezdte meg a vonulást az erdőtüzes fecskendőnkkel. Hamarosan kiderült, hogy a Vörös kővár hegy oldalában ég a bozótos, amit nagy nehézségek árán, szinte járhatatlan utakon sikerült megközelíteni. A helyszínen azonnal megkezdtük a rendkívül gyorsan terjedő tűz oltását egy vízsugárral. A nehéz terepviszonyok, és az időszakos vízhiány miatt a végleges oltás órákig eltartott. A tűz oltásában a második kerületi hivatásos tűzoltók két fecskendője és a vízszállító, valamint a Készenléti Szolgálatok Pesthidegkút Ö.T.E. három tűzoltója is részt vett.




2011. szeptember 03.
A szárazság miatt gyorsan terjedtek a lángok a Jánosbogár utcában keletkezett bozóttűznél, ahová kora délután a fecskendővel, és az erdőtüzes szerrel is kivonultak a tűzoltóink.
Pesthidegkút ezen részén az utak a tűzoltók számára csak nagyon nehezen járhatóak, ezt már korábban is megtapasztaltuk, ám szerencsére az önkéntes fecskendők a méretükből adódóan sokkal könnyebben mozogtak hivatásos társaikkal szemben. A mintegy három teleknyi területen pusztító tűz megfékezésében önkénteseink a rendelkezésre álló ezer liter vízzel segítettek, ami a feladathoz elégségesnek is bizonyult. Korosodó technikánk mindvégig kifogástalanul működött, így a házakat már nem érte el a tűz. A tűz oltásában az elsőnek érkező pesthidegkúti önkéntesek is jelentősen kivették a részüket.




2011. augusztus 26.
Kora délután érkezett a jelzés, mely szerint Adyligeten, a Petneházy komplexumtól füstöt látnak az erdőben. Két tűzoltónk az erdőtüzes szerrel azonnal megkezdte a vonulást a tűzesethez. A cserkésztábor felé vezető út mellett 20-30 méter hosszan összehordott ágak és falevelek égtek, melynek az oltását a hivatásos tűzoltók már megkezdték. A tűz oltását a víz hordásával segítettünk.




2011. július 21.
Nagy mennyiségű víz eltávolításához kérték a segítségünket egy Ürömi utcai társasházból, ahol a teremgarázsból, valamint a két liftaknából az ott összegyűlt vizet kellett kiszivattyúzni. A mintegy hat óra hosszáig tartó munkálatok során számításaink szerint több mint 300 (!) köbméter vizet sikerült eltávolítanunk.




2011. június 01.
Egy családi ház legfelső szintje, és az egész tetőszerkezet égett Solymáron a Hóvirág utcában.
A délutáni órákban keletkezett tűz oltásához a Közép-Buda Ö.T.E. is segítséget nyújtott a budapesti hivatásos, és a solymári önkéntes tűzoltóknak. A tűz oltásában négy fővel, mintegy három órán keresztül vettünk részt.




2011. május 27.
Öt tűzoltóval gyarapodott egyszerre a Közép-Buda Ö.T.E. tagsága. Négyen az önkéntes tűzoltók számára kötelezően előírt tűzoltó alaptanfolyamot végezték el, illetve egy fő a Fővárosi Tűzoltó parancsnokság állományába történő felvételét követően a tűzoltó szakképesítést szerezte meg az alapfokú tűzoltó iskolán. Tűzoltóink a bizonyítványokat a héten vették át. A tanulmányokat követő sikeres vizsgákhoz gratulálunk!



2011. május 25.
Este tíz óra után érkezett az sms, hogy az Ördögárok úton lévő szelektív hulladékgyűjtők égnek.
Csakúgy mint május 13-án a Csatárka utcánál, polgárőreink érkeztek elsőként a helyszínre, ahol mindkét esetben kézi tűzoltó készülékekkel kezdték meg a tűz oltását, illetve a hivatásos tűzoltók kiérkezéséig a tűz továbbterjedését akadályozták. A keletkezési okot minden esetben tűzvizsgáló vizsgálja.



2011. május 14.
Egy gépkocsi motorterében keletkezett tűz délután a Bimbó úton. A járművezető segítségére egy arra közlekedő autó vezetője sietett, aki tűzoltó készülékével sikeresen eloltotta a motortérben égő kábeleket. A hivatásos tűzoltókkal együtt kiérkező önkénteseinknek ezúttal szerencsére már nem akadt dolga.



2011. május 09.
Ömlött a gázolaj annak a nyerges vontatónak az üzemanyag tartályából, amivel a járművezető a Törökvész úton állt meg. Önkéntes tűzoltóink a hivatásos kollégákkal együtt a sofőr megérkezéséig közel tíz liter gázolajat fogtak fel műanyag edényekbe némi rögtönzés után, a többit pedig homokkal felitatták.





2011. május 07.
A Kuruclesi út egyik társasházának emeleti lakásából jeleztek füstöt délután. Mivel a hivatásos tűzoltók éppen egy égő autót oltottak Budakeszin, önkénteseink elsőként érkeztek a helyszínre. Kiderült, hogy egy első emeleti lakásban a lakó begyújtott a cserépkályhába, ahonnan a füst feltehetőleg kéményhiba miatt a második és harmadik emeleti lakásokba szivárgott. A szellőztetéssel egyidőben a cserépkályhában lévő tűz oltását megkezdtük, majd a helyszínt a kiérkező hivatásos tűzoltóknak átadtuk.



2011. március 12.
Tíz önkéntes tűzoltónk vett részt azon a szerelési gyakorlaton, amiről nem sokkal 14. óra után - az Fővárosi Tűzoltó Parancsnokságról érkező sms alapján - a Közép-Buda Ö.T.E. mindkét tűzoltó gépjárműjével ismét tűzesethez vonultak Pesthidegkútra. A jelzés szerint a Gerecse utca, valójában azonban a Hideg utca végén égett egy kb.: 10 négyzetméteren az oda összehordott gaz, és faágak. A tűz továbbterjedését a Hidegkút Ö.T.E. tűzoltói kéziszerszámokkal már megakadályozták, tűzoltóink pedig egy vízsugárral eloltották. A helyszínt a kiérkező hivatásos tűzoltóknak adtuk át. A három nappal korábbi tűzeset az elmondások alapján ugyan itt keletkezhetett, majd terjedt tovább a szél miatt.




2011. március 09.
Kora délután érkezett az sms a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokságtól, mely szerint Pesthidegkúton a "Rozmaring kertészet" mögötti területen a száraz aljnövényzet ég. Az elsőként helyszínre érkező Közép-Budai Tűzőrség 2-es fecskendőjének tűzoltói egy kb.: 1000 m2-es területen égő tűz oltását kezdték meg, de a szél felerősödött, és tűz gyorsan terjedt. Az oltáshoz további segítségre volt szükség, ezért a vízszállító, és az óbudai tűzőrség egyik fecsendője is riasztásra került. Három tűzoltónk szintén megkezdte a vonulást az "erdőtüzes" szerünkkel. A helyszínen azonnal egy vízsugár szerelésére kaptunk utasítást, amivel a házak felé tartó tüzet kellett megfékeznünk. A tűz oltásában a Hidegkút Ö.T.E. két tagja is részt vett.




2011. február 28.
A Közép-Buda Ö.T.E. az esti órákban értesült arról, hogy Kistarcsán tűz ütött ki egy műanyag feldolgozó üzemben. Az egész üzemre átterjedő tűz miatt a tűzoltóságnál használt legnagyobb fokozatba sorolt riasztási kategória elrendelését követően tagságunk úgy döntött, hogy a tűz oltásában segítséget nyújt a Pest Megyei, és Fővárosi tűzoltóságoknak.
A helyszínen egy 5000 négyzetméteres üzemcsarnok teljes terjedelmében égett, és a tűz átterjedt az épület nyugati oldalán tárolt anyagokra is. Tűzoltóink elsőként a vízhiány enyhítése céljából a szomszédos telephely távolabbi tűzcsapjáról táplálást építettek a fecskendők ellátásához, majd ezt követően víz és habsugarakkal oltották a tüzet. A tűz oltását Gödöllö, Vác, Szentendre, Monor, és a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság hivatásos tűzoltóival, illetve mint már korábban több alkalommal, ezúttal is a Zugló Ö.T.E. tűzoltóival végeztük, az Üllő Ö.T.E. pedig egy vízszállítót küldött. A tűz oltásában másnap reggel hat óráig vettünk részt.

Fotó: Lakatos Péter



2011. február 26.
Este, alig valamivel nyolc óra után érkezett az sms a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokságtól, mely szerint a Hűvösvölgyi úton lévő Balázs Vendéglő ég.
A szertárban lévő tűzoltóink azonnal megkezdték a vonulást a tűzesethez. Közvetlen az első hivatásos tűzoltó egységek után érkezve láttuk, hogy a tetőszerkezet egy részen teljes terjedelmében ég. A kapott szerelési feladatot végrehajtottunk, azonban hiába sikerült az amúgy a főelzárónál is elzárt tűzcsapból vizet varázsolnunk, a szerelvényeken olyan törések voltak, hogy végül innen nem tudtunk beavatkozni. A tűz oltásában több mint két órán keresztül vettünk részt, amikor 23. óra 13. perckor újabb sms-t kaptunk, mely szerint a Kassa utcában egy gépkocsi az árokba csúszott. A vendéglőtől tovább vonultunk az új címre, ahol egy gépkocsi a Vadkörte utcából a Kassa utcára kanyarodva a meredek szakaszon részben az árokba csúszott. A jármű önerőből nem tudott visszatolatni, ezért a helyszínre kiérkező óbudai tűzőrség fecskendőjének a segítségével drótkötéllel kivontatásra került.




2011. február 26.
16. óra körüli időben érkezett az a jelzés, melyben a Kavics utca végénél lévő erdős területről tüzet jeleztek. Miután a tüzet ebből az irányból nem lehetett megközelíteni, tovább vonultunk a Frankel Leó utcába. A hejszínen az óbudai tűzőrség fecskendőjének tűzoltói már oltották a hajléktalanok által összehordott lomokból álló kunyhó tüzét, ami szerencsére a száraz növényzettel borított domboldalban nem terjedt tovább. A tűz oltását kéziszerszámokkal segítettük.




2011. február 25.
Délután, 17. óra 13. perckor érkezett sms-ben a jelzés, hogy a Fény utcai piacon a lángosos üzletben tűz van. A szertárban tartózkodó tűzoltóink azonnal megkezdték a vonulást a tűzesethez. A helyszínen a piac biztonsági őrei és a rendőrök fogadtak minket, akik elmondták, hogy a lángosos üzletben tűz volt, melynek az ablakát betörték, és azon keresztül kézi tűzoltó készülékekkel a tüzet eloltották. Az időközben a helyszínre szintén kiérkező Közép-Budai Tűzörség tűzoltói az ajtókat befeszítették, és a még izzó anyagokat egy vízsugárral eloltották. A tüzet feltehetőleg a bekapcsolva felejtett lágossütő berendezés okozta. A tűz oltását nehezítette és további kárt okozott, hogy a piacfelügyeleten lévő tűzkulcs egy alig egy héttel korábbi zárcsere miatt már nem nyitotta az ajtókat. Szerencsére a tűz nem terjedt tovább, és személyi sérülés sem történt.




2011. február 06.
Este fél nyolckor érkezett sms-ben a jelzés, hogy a Táltos és Tamara utcák kereszteződésénél egy kisbusz elakadt. A lépcsőben végződő meredek szakaszon egy kisbusz elakadt, ahonnan önerőből nem tudott kijönni. A jármű az újbudai tűzőrség Unimog fecskendőjének drótkötelével került felhúzásra a Rézsű utcáig.




2011. február 01.
Kigyulladt, és teljes terjedelmében égett egy asztalosüzem Soroksáron, a Szentlőrinci úton az esti órákban. Az elhúzódó munkálatok miatt a Fővárosi Tűzoltóknak történő segítségnyújtásra négy fővel önkéntes tűzoltóink is kivonultak. A helyszínen a hosszú épület tetőzete alatt, a szigetelésen tovább terjedő tűz oltásában kérték a segítségünket. A tűz szerencsére nem terjedt át az üzem melletti helységre, ahol nagy mennyiségű növényi olajat tároltak.




2011. január 31.
A Budapesti Tűzoltó Szövetség tagjainak sorába történő felvételünket követően első alkalommal vettünk részt a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság Dísztermében megtartott közgyűlésen. A BTSZ a közgyűlést követően technikai eszközöket adott át a tűzoltó egyesületek részére, melynek során a Közép-Buda Ö.T.E. használatába egy IFEX impulzus oltó készülék került. A nagy értékű eszköz minimális vízmennyiség felhasználásával alkalmas a tüzek oltására.




2011. január 23.
Éjszaka, fél egy körüli időben kaptuk a telefont a Hidegkút Ö.T. Egyesülettől, hogy a Balázs Vendéglő elhagyatott romos épületében tűz van. A jelzést tűzoltóink továbbították a Fővárosi Tűzoltóparancsnokságra, majd megkezdték a vonulást a tűzesethez. A helyszínre kiérkezve a hidegkúti kollégák megmutatták a helységet, ahol kb. egy négyzetméteren különböző összehordott lomok égtek. A tüzet egy puttonyfecskendővel eloltottuk, és a kiérkező hivatásos tűzoltóknak a helyszínt átadtuk. Szerencsére a tűz nem terjedt át a felette lévő tetőre, és személyi sérülés sem történt.



2011. január 05.
Nem váratott magára sokat az idei év első beavatkozása. Délután, továbbított sms-ben kaptuk a jelzést kollégáinktól, a Hidegkút Önkéntes Tűzoltó Egyesülettől, hogy az Aszú utca egyik családi házának pincéjében nagy mennyiségű víz van. A helyszínre kivonult tűzoltóink - a Hidegkút Ö.T. Egyesülettel együtt - a XXII. kerületi Tűzőrségről kivonult tűzoltóknak nyújtottak segítséget a 100 négyzetméteren egy méter magasan álló víz eltávolításához még egy szivattyú telepítésével. Sajnos az emeleti szinten szétfagyott csőből hosszú időn keresztül ömlő víz nagyon nagy károkat okozott.




2010. december 29.
A reggeli órákban telefonon kaptuk azt a segítség kérő hívást, melyben a Petrezselyem utca egyik társasházából jelezték, hogy a teremgarázsban 2-6 cm-es víz áll. A vizet a hatalmas alapterület miatt a lakók önerőből nem tudták eltávolítani. Önkéntes tűzoltóink kivonultak a helyszínre, ahol a lakók elmondták, hogy a ház egyik IV. emeleti lakásában még este történhetett egy csőtörés, ahonnan a víz az összes lakást végigáztatva reggelre a teremgarázsban gyűlt össze. Szerencsétlen körülmény volt, hogy az érintett lakásokban senki nem volt otthon, így csak reggel, a garázsban álló víz miatt vehették egyáltalán észre a hibát. A benzinmotoros szívattyú alkalmazása a körülmények miatt szóba sem jöhetett, ezért a vizet a nyári felhőszakadások tapasztalatai alapján beszerzett mélyszívónkkal távolítottuk el.




2010. december 26.
Kigyulladt egy kb.: 300 négyzetméteres épület Újpesten. A teljes terjedelmében égő épülethez a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság tűzoltóinak a segítségére önkéntes tűzoltóink is kivonultak. A helyszínen a tűz oltására, és bontások elvégzésére kaptunk feladatokat, melyeket a Zugló ÖTE tagjaival együtt végeztünk el.
A tűz oltásában órákon keresztül vettünk részt.





2010. december 25.
Viharos szél támadt karácsony első napján, ami Budán ismét jelentős károkat okozott.
Kora délután érkezett a jelzés sms-ben, mely szerint a Frankel Leó utcában leomlott egy tűzfal. A helyszínre az Óbudai Tűzőrség fecskendőjével együtt érkeztünk, ahol egy társasház tűzfala részben leomlott az erős szélben.
A téglák részben a járdára, részben pedig a szomszédos ház tetejére zuhantak.
A veszélyhelyzet elhárítása órákig eltartott, de szerencsére személyi sérülés nem történt. A szomszédos ház lakói forró teát készítettek a munkálatokat végző tűzoltóknak, amiért külön köszönetünket fejezzük ki!

A kárelhárítási munkálatok befejeztével a fecskendőnk még a szertár udvarára sem tudott beállni, amikor rádión újabb riasztás érkezett, ezúttal Budaligetre, ahol egy fenyőfa dőlt a villanyvezetékekre.
Az áramkimaradást okozó fa eltávolítását létra segítségével lehetett csak megoldani, ami Zuglóból érkezett.
A Közép-Budai Tűzőrség hivatásos tűzoltóit ezen a helyszínen a Hidegkút ÖTE tűzoltói is segítették. A környékbeliek itt is forró teával kínálták a tűzoltókat, amiért nekik is hálásak vagyunk!
A favágást követően az önkéntes tűzoltóink ezúttal eljutottak a szertárig, de a kaput már nem sikerült becsukni, mivel sms-ben ismét egy riasztás érkezett:
A Fillér utca egyik társasházának a lépcsőházában füst van!
A vonulást azonnal megkezdtük, és alig egy perc alatt a helyszínen is voltunk.
A lépcsőházban tényleg füstszag volt, melynek a kiszellőztetésével egyidejűleg keresni kezdtük a forrásának a helyét is. Egy földszinti lakás ajtaján keresztül szivárgott az érezhetően tűzhelyen felejtett étel füstje, ezért az időközben a helyszínre szintén kiérkező hivatásos tűzoltók a lakás ajtaját berugták, és onnan egy személyt kihoztak. Személyi sérülés szerencsére nem történt, és kár sem keletkezett.



2010. december 19.
A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság és a Budapesti Tűzoltó Szövetség szervezésében megtartott kisgépkezelői tanfolyamon a Közép-Buda ÖTE tűzoltói közül hatan sikeres vizsgát tettek benzinmotoros láncfűrész, roncsvágó, feszítő-vágó, és pneumatikus emelőpárna eszközökből.
A több hétvégényi szabadidőt tanulásra fordított tűzoltóinknak a sikeres vizsgájukhoz gratulálunk!




2010. december 15.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon átvettük azt a 3db. Sepura típusú EDR Tetra terminált, melynek segítségével a jövőben a tűzoltói kommunikáció biztosítottá vált.




2010. november 15.
Nem sokkal éjfél előtt érkezett a jelzés, hogy a Hidegkúti út 36. számnál két személygépkocsi ütközött. A helyszínre kiérkező hivatásos kollégák a gépkocsikat áramtalanították, de a forgalmi akadályt csak a helyszínelés után lehetett megszüntetni. Önkéntes tűzoltóink kivonultak a hivatásos tűzoltókat leváltani. A helyszínelés után tűzoltóink a forgalmi akadályt képező roncsok eltávolításában, valamint a további balesetveszélyt képező törmelék feltakarításában vettek részt. A balesetet ittas vezetés okozta, melynek során az okozó szenvedett sérüléseket. A forgalmi rend a hajnali órákban állt helyre.
Fotó: Lakatos Péter MTI




2010. november 15.
A Közép-Budai Tűzőrség "B" szolgálati csoportjával roncsvágási gyakorlaton vehettünk részt, melynek során a mentőeszközök alkalmazási lehetőségeit, és a biztonságos munkavégzést tudtuk gyakorolni. A gyakorlatra történő meghívásunkat köszönjük!




2010. november 14.
Tűz ütött ki egy társasház földszinti üzlethelységében a XIII. kerületi Ipoly utcában kora reggel. Önkéntes tűzoltóink az épület átvizsgálásában, és a szellőztetésben nyújtottak segítséget. Az új speciális mentőszerszámunk (Force balta) ennél az esetnél került elsőként bevetésre, mivel több zárt állapotban lévő ajtó felnyitásakor szükség volt rá.




2010. november 12.
Késő este érkezett a riasztás, mely szerint a Fillér utca egyik társasházában lévő lakásban feltehetőleg szénmonoxid mérgezés történt. Önkéntes tűzoltóink azonnal kivonultak a helyszínre, ahol a családapa már az utcán várta a kollégáinkat. A lakásban egy szemmel láthatóan rosszul lévő hölgy, illetve egy gyermek tartózkodott. A gáz azonnali elzárásával, valamint a szellőztetés megkezdésével egyidejűleg a lakás azonnali elhagyását kértük, melyben a családnak végül a kiérkező hivatásos tűzoltó kollégák segítettek. Az orvos megállapítása alapján különböző fokú szénmonoxid mérgezést szenvedtek, ezért a mentők mindenkit kórházba szállítottak. A mérgezést egy a kéményen nem megfelelően rögzített esővédő lemez miatt visszaáramló égéstermék okozta.



2010. november 01.
Délután érkezett a jelzés sms-ben a Fővárosi Tűzoltóparancsnokságtól, mely szerint a II. kerület Bognár utca egyik házában fa burkolat mögül füst szivárog. A szertárban tartózkodó tűzoltóink mindkét tűzoltó gépjárművel kivonultak a megadott címre, ahol a hivatásos tűzoltók már megkezdték a keletkezett tűz oltását. A segítségünkre ezúttal nem volt szükség.



2010. október 31.

Tűz ütött ki vasárnap reggel Solymáron a Pacsirta utcában egy családi házban. A villanyóránál felcsapó lángok belekaptak a tetőszerkezetbe is, ahol a cserepek alatt tovább terjedtek. A tűzesethez a Fővárosi Tűzoltóság Óbudai és Közép-Budai Tűzőrségeiről induló hivatásos tűzoltókon kívül vonultak a Solymári és Pilisszentiváni Tűzoltó Egyesületek, valamint a Közép-Buda Ö.T.E. tűzoltói is.
A helyszínen a több száz méternyi víztáplálás kiépítésében vettünk részt, amire a közelben lévő tűzcsapok üzemképtelensége miatt volt szükség. A tűz oltása közel másfél órát vett igénybe.




2010. október 29.

Két személygépkocsi ütközött össze késő este a Gábor Áron utca és a Bimbó út kereszteződésében. A percek alatt helyszínre érkező önkéntes tűzoltóink a helyszín biztosítása után áramtalanították a járműveket, majd a kifolyt kenőanyagokat homokkal felitatták. Személyi sérülés szerencsére nem történt.



2010. október 16.

Az év eddigi időjárását figyelembe véve szinte nem hittünk a fülünknek, amikor kora délután erdőtűzről kaptunk bejelentést a kerület Pálvölgy városrészéből. A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság hírközpontja arról tájékoztatott minket, hogy a Szépvölgyi út Óbuda felé eső részén a hegyoldalban van a tűz, melyhez az Óbudai Tűzőrség fecskendője kivonult, viszont a folyamatosan érkező tűzjelzések ellenére nem tudják behatárolni az égő terület helyét. A Közép-Buda Ö.T.E. szolgálatot teljesítő állománya 5 fő tűzoltóval szintén megkezdte a vonulást. A II. kerületi Túrista útról már jól látszott az égő erdő, amit ezt követően perceken belül meg is tudtunk közelíteni. A pár száz négyzetméteres területen égő tűz oltását tűzoltóink kéziszerszámokkal megkezdték, majd a visszajelzéseink alapján a helyszínre érkező hivatásos tűzoltókkal kb.: 200 méternyi tömlőkből álló vízsugár kiépítését követően el is oltották. A 3 fő hivatásos tűzoltóval együtt dolgozó 5 fős önkéntes tűzoltó csapatunknak további segítséget nyújtott az eredetileg hozzánk vendégségbe indult, de végül dolgozni érkezett Zugló Ö.T.E. tíz fős állománya is. A segítségüket köszönjük!




2010. október 03.

Nagy füsttel égett az a XXII. kerületi raktár, ami délben gyulladt ki a Nagytétényi úton. A bontás alatt álló régi csirkefeldolgozó üzemben a hűtőház szigetelőanyaga égett, amihez csak az épületszerkezet megbontása után lehetett hozzáférni. A Közép-Buda Ö.T.E. tűzoltói segítségnyújtásra vonultak a késő estig tartó, nehéz körülmények között zajló tűzoltáshoz.

A képeket Kugler Ferenc (Budafoki Fotóklub) készítette.




2010. október 01.

Korán reggel érkezett a jelzés sms-ben, hogy a Batthyányi téren a Metróban egy szerelvény füstöl. A magas riasztási fokozatra való tekintettel önkéntes tűzoltóink is megkezdték a vonulást, azonban mivel az elsőnek kiérkezett tűzoltó egységek visszajelzése alapján a füstölés megszűnt és tűz sincs, a hírközpont visszafordította a fecskendőnket.



2010. szeptember 26.

A hónapokon keresztül tartó, több lépésben elvégzett munkálatoknak és az azokban résztvevő csapattagoknak köszönhetően számtalan felújítással elkészültünk.
Az erdőtüzes gépjárművünk új fényezést valamint víztartályt kapott, és a szükséges szerelvények is beépítésre kerültek. A karbantartások sem maradtak el, így az évente esedékes vizsgán gond nélkül átment.
Az I-es fecskendőnek a legénységi terében szintén festésre, és a felszerelések célszerű átrendezésére, továbbá a szivattyú felújítására került sor.
A szertárépület kívül-belül újjászületett, a környékbeliek egybehangzó véleménye alapján rá sem lehet ismerni.
Felszerelések tekintetében is sikerült jelentős előrelépéseket elérni, így védőruházattal (sisak, csizma, bevetési védőruházat) gyakorlatilag mindenkit sikerült ellátni, már csak apróbb hiányosságok vannak.
Remélhetőleg nem fordul elő olyan káreset, aminél a beavatkozást valamilyen eszköz hiánya miatt legalább megkezdeni nem tudjuk.




2010. szeptember 12.

Délután a rendőrségtől érkezett a jelzés, hogy a Csatárka - Felsőzöldmáli út kereszteződésénél két személygépkocsi ütközött. Az ütközést követően az egyik gépkocsi egy fának csapódott, és füstölni kezdett. A jelzést továbbítottuk a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság hírközpontjába, és az egyébként éppen szertár felújítási munkálatokat végző állomány megkezdte a vonulást a balesethez. A helyszínen a hivatásos tűzoltó kollégákkal a sérült jármű áramtalanításra került. A mentők egy személyt, az okozó járművet vezető idős hölgyet kórházba szállították. A balesetet feltehetőleg az okozta, hogy a hölgy vezetés közben rosszul lett.



2010. szeptember 11.

A Statisztikai Hivatal könyvtárából érkezett tűzjelzés a tűzjelző rendszeren keresztül késő este. A kivonuló tűzoltóinkat a helyszínen a biztonsági őrség fogadta, akik elmondták hogy a tűzjelző tévesen jelzett, szerencsére nincs tűz.


2010. szeptember 05.

Dél körüli időben egy Angol turista (aki egyébként tűzoltó) jelezte a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság hírközpontjának, hogy a Clark Ádám téren a parkban valami ég. A speciális mentési parancsnokság R2-es fecskendője elöttünk érkezett a helyszínre, ahol egy fém hulladékgyűjtő edényben égett a szemét. A tüzet egy vízsugárral eloltották.
Még ugyanezen a napon, kora este érkezett egy másik sms riasztás is, mely szerint a Szépvölgyi úton egy eltörött víznyomócsőből nagy mennyiségű víz, és hordalék ömlik lefelé az úttesten. A jelzés szerint a hordalékon egy személygépkocsi fennakadt. A helyszínre az Óbudai Tűzőrség fecskendőjével együtt érkeztünk, de szerencsére a veszélybe került jármű addigra kiszabadult a víz és hordalék fogságából.


2010. szeptember 01.

Erős széllel köszöntött be a naptári ősz szeptember első napján.
Három esetben érkezett sms-ben riasztás, melyekben homlokzaton meglazult szoborról, veszélyesen megdőlt fáról, és társasház homlokzatáról hulló gipszstukkóról értesültek önkéntes tűzoltóink.
A Margit körút egyik tárasházának homlokzatáról a járdán közlekedő gyalogosokat veszélyeztették azok a lehulló vakolat és stukkó darabok, melynek eltávolítására rajtunk kívül a belvárosi tűzőrség (V/1) fecskendője érkezett. A meglazult, és az erős szélben hulló darabokat a lakások ablakából csáklyával kinyúlva sikerült lebontani.




2010. augusztus 30.

Két személygépkocsi ütközött össze késő este az Ördögárok és Tompa Mihály utca kereszteződésében. A baleset során az egyik jármű egy vaskaput átszakítva egy gépkocsibejáróba ékelődött, a másik pedig megpördülve az útpálya közepén állt meg. A rendőrséghez érkezett segélykérés alapján a tűzoltó gépjárműfecskendőnkkel tagjaink is vonultak a balesethez. A helyszínen a pesthidegkúti önkéntes tűzoltó kollégáinkkal megkezdték a sérült járművek áramtalanítását, amit ezután a kiérkező hivatásos tűzoltókkal közösen fejeztek be. A kiérkező mentők egy személyt láttak el, aki szerencsére csak könnyebb sérüléseket szenvedett.


2010. augusztus 28.

A késő esti órákban sms-ben érkezett a jelzés a Fővárosi Tűzoltóparancsnokságtól, hogy a Margit híd budai hídfője alatt valami ég.
A kiérkező önkéntes tűzoltóinkat a hídfőnél már várta jelző, és megmutatta a rakpartról látható tüzet. A felújítás idejére a pillérek közé épített deszka állványzat egy része állt lángokban, ezért a csapat felment a hídra, és a speciális mentési parancsnokság kiérkező R2-es fecskendőjének a legénységével együtt megkezdte a tűz oltását. A csapatunk tagjai a veszélyes munkaterületen keletkezett tűz oltása során az égő terület fölötti részről 2.db. oxigén, és 2.db. dissous gázpalackot menekítettek ki.




2010. augusztus 22.

Az esti órákban két alkalommal vonultak ki a tűzoltóink égő hulladékgyűjtő edényhez a Margit körútra. A mindössze másfél óra leforgása alatt történt esetek helyszínei között is csak alig párszáz méter volt a távolság, így nem kizárt hogy szándékosság történt. Az okmányiroda előtt égő edényt egy lakó már szinte teljesen eloltotta, így a kiérkezett tűzoltóinknak csak némi utómunkálat maradt.
Később, a második tűzesetnél a speciális mentési parancsnokság R2-es fecskendőjének legénysége kezdte meg, és fejezte be az oltást.
Szerencsére a tűz minden esetben csak egy-egy edényt érintett, de a társasházaknak a szétolvadt kukákat majd minden bizonnyal pótoltatni kell.


2010. augusztus 18.

Sms-ben érkezett a jelzés a Fővárosi Tűzoltóparancsnokságtól nem sokkal éjfél előtt, hogy az I. kerület Krisztina körút egyik társasházának VI. emeletén füst van. Önkéntes tűzoltóink négy perc alatt a helyszínen voltak, ahol rövidesen kiderült, hogy a füstöt szerencsére csak odaégett étel okozta. Az esetnél a forgalom terelésében az I. kerületi Polgárőr kollégák segítettek.


2010. augusztus 13.

Egy taxi, és egy kisbusz ütközött össze az esti órákban a Törökvészi út - Pentelei Molnár utca sarkán. A balesetben a járművek mozgásképtelenné váltak, ezért a rendőrség a forgalmi akadály elhárításához, és a sérült járművekből kifolyt kenőanyagok felszórásához, valamit az úttestet borító törmelékek takarításához kérte az önkéntes tűzoltóink segítségét. Személyi sérülés szerencsére nem történt.



2010. augusztus 07.

A mai napra is jutott még a vízszivattyúzásból.
A Bem rakpart egyik társasházának pincéjében, a kazánházban állt 50-60 cm. magasan a víz, amit önkéntes tűzoltóink a IX. kerületi hivatásos tűzoltó kollégákkal egy Honda szivattyúval eltávolítottak.


2010. augusztus 06.

Sorban érkeztek a riasztások pénteken a reggeli órákban lehullott nagy mennyiségű csapadék, és az azt kísérő helyenként erős szél miatt. Tíz óra körüli időben a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság sms riasztására a Guyon közbe vonultak a Közép-Buda Ö.T.E. tűzoltói, ahol két fa dőlt a kerítésen keresztül az úttestre. A kidőlt fákat motoros láncfűrészekkel daraboltuk fel. Innen a Gábor Áron utcába riasztottak minket, ahol mélyebben fekvő lakásban, illetve irodában és műhelyben állt a víz. Még a szivattyúzás közben érkezett további lakossági bejelentés, hogy egy dupla garázsban is közel fél méteres víz áll. A káreseteket a négy helyszínen kora délutánra sikerült felszámolni. Személyi sérülés sehol sem történt.




2010. augusztus 01.

Két tűzeset is történt pár óra leforgása alatt vasárnap a kerületünkben. A Közép-Buda Ö.T.E. tűzoltói kora délután a Horvát utcába vonultak, ahol egy virágüzletben keletkezett tűz. A tűz oltását - közvetlenül a hivatásos tűzoltók után érkezve - tagjaink is segítették.
Még ugyanezen napon este a Frankel Leó úton, a domboldalban gyulladt ki egy hajléktalanok által épített táborhely. A garázsok mögött keletkezett tűzben az egész tákolmány megsemmisült, de a gyors beavatkozásnak köszönhetően szerencsére a tűz nem terjedt át semmire. A káresetek során személyi sérülés nem történt.



2010. július 10. 17.32.
Tűz az építkezésen

Földalatti tűzcsap ellenőrzése és karbantartása közben érkezett a riasztás a Fővárosi Tűzoltóparancsnokságtól, mely szerint a Napsugár utcában egy építkezésen bitumenes hordó ég. A Szépvölgyi útról önkéntes tűzoltóink azonnal vonultak a tűzesethez, ahová három perc alatt meg is érkeztek.
A helyszínen kiderült, hogy valójában parkettamaradványok, fűrészpor, raklapok, parkettalakkos dobozok, és egy mobil illemhely ég, amit a szomszédos telekről már oltottak egy kerti locsolótömlővel. Tűzoltóink a tűz oltását egy tűzcsapról szerelt vízsugárral folytatták, amit a kiérkező hivatásos tűzoltóknak azután átadtak.




2010. június 20.
Gyakorlaton volt éppen a Ferenchegyi tanpályán a Közép-Buda Ö.T.E. tagsága, amikor 17 óra 17 perckor a Fővárosi Tűzoltóparancsnokságtól sms riasztás érkezett: A Cseppkő utca 74. szám alatti gyermekotthonban tűz van. A jelzésre azonnal vonult az Ö.T.E. mindkettő tűzoltó gépjárműve. A Cseppkő utcába 2 perc alatt kiérkező tűzoltóink megállapították, hogy az otthon egyik szobájában egy ágy égett, melyet a dolgozók több vödör vízzel már eloltottak, így a tűz nem tudott továbbterjedni. Az épületben füst volt, de mindenki időben ki tudott menekülni. A tüzet a gyerekek okozták.




2010. június 4-5.
B.A.Z. Megye, Ónod Község árvizi védekezés
A víz az úr ...

Június 04-én az esti órákban az árvíz miatt B.A.Z. megyében, Miskolc térségében kialakult rendkívüli helyzet miatt Budapesten több ezer rendőr került berendelésre. Ezzel egyidőben a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetsége szintén felhívást intézett a tagegyesületekhez. A felhívást követően rövid időn belül az együttműködő tagságból nyolcan indultak útnak egy terepjáró, valamint egy tűzoltó járművel a Sajó és Hernád torkolatához, Ónod Községbe. A hajnali órában történő érkezést követően az Ónodi történelmi vár melletti területen, egy kb.: 200 m-es szakaszon, homokzsákokból készült töltés erősítésében valamint magasításában kezdtek segíteni azonnal a csapat tagjai, a már jelen lévő egy tucat Vám és Pénzügyőrnek, valamint egy pár helyi lakosnak. A közel kilenc órán át, rendkívül nehéz körülmények ellenére elvégzett megfeszített munka során ezernyi homokzsákot raktunk le az ideiglenes védműszakasz erősítésére. A kora délutáni órákra teljesen kimerült, maroknyi csapatot a déli órákban legalább száz fő Vám és Pénzügyőr váltotta. A mentési munkálataink során - lakossági kérésre - egy gépkocsit is sikerült száraz területre menekíteni a házak közötti területen is folyamatosan emelkedő víz fogságából. Az ellátásról a Magyar Máltai Szeretetszolgálat III. kerületi kirendeltségének önkéntesei gondoskodtak, akiknek a teát, szúnyogriasztót, szendvicseket, és a kávét köszönhettük. Köszönjük továbbá Ónod Község lakosságának elismerését, és a kimerültségük ellenére nyújtott segítségét, valamint a Polgármesteri Hivatal által biztosított finom ebédet.
A BPSZ tagegyesületek közül szintén Ónodon dolgoztak kollégáink is, a X. kerületi Wolf Polgárőr és Ö.T.E. tagjai is, három járművel, tíz fővel.







2010. május 31. - június 02.
Három napon keresztül több alkalommal érkezett sms riasztás a Fővárosi Tűzoltóparancsnokságtól, melyben az I. kerület Színház utcánál lévő Ellyps sétány, Budai vár falának dőlése miatti veszélyhezethez kértek segítséget.
A Közép-Buda Ö.T.E. tagsága homokzsákolásban, a csapadékvíz elvezetése céljából fóliázásban, valamint a víz szivattyúzásában vett részt a várgondnoksággal, a polgári védelemmel, mérnökökkel, polgárőrökkel, rendőrökkel, és hivatásos tűzoltókkal együtt.
A vár fala a nagy mennyiségű esővíz miatt átázott és megrepedt, ezért a mérések alapján folyamatosan dőlt a Duna irányába. A védelmi munkálatok során a sétány területén a falat kifelé nyomó több száz köbméter földet el kellett távolítani. A fal dőlését három nap alatt sikerült megállítani. Sajnos a páratlan kilátást nyújtó sétány a látogatók elől a helyreállítási munkálatok bonyolultsága miatt sokáig el lesz zárva.





2010. május 31. 18.00.
Átvette a víz az uralmat

Az Érd - Törökbálint térségében lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt a XI. és XXII. kerület határán húzódó Hosszú-réti (Kőrérberki) patak annyira megáradt, hogy a Honfoglalás utcánál közel száz házat elöntött. A Budafok-Tétény Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület segítség kérésére a Közép-Buda Ö.T.E. tagsága a tűzoltó gépjárművel rövid időn belül kivonult Rózsavölgybe. A csapat tagjai a munkálatok során sokszor derékig gázoltak a vízben, hogy mentsék a menthetőt. A munkálatokban a Fővárosi Tűzoltóság, a Polgári Védelem, Speciális Mentők, és a társegyesületek: a Hidegkút Ö.T.E., Zugló Ö.T.E. is részt vett.




2010 május 15-19

A Budapest I. kerületi Készenléti Polgárőr és Ö.T.E., valamint a II. kerületi Központi Polgárőr és Ö.T.E. által együttmüködésben üzemeltetett tűzoltó gépjárműfecskendővel május 16 és 19-e között összesen 36 alkalommal vonultak önkéntes tűzoltóink az I., II., illetve pár esetben a XII. kerületbe különféle káresetekhez. A rendkívüli időjárás súlyos károkat okozott az ország számtalan települése mellett a budai kerületekben is. A négy napon keresztül, szervezett készenlétet tartó önkéntes tűzoltóink és polgárőreink átlagosan kettő percen belül indultak a lakossági, a rendőrség által jelzett, valamint a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság által küldött sms értesítésekben álló helyszínekre a káreseteket felszámolni. A legtöbb feladatot a felázott talajból gyökerestül kidőlt fák adták, amik az úttestre, gépkocsikra, házakra, kerítésekre dőltek, de voltak balesetek, és vízzel megtelt alagsorok, pincék is. Nehezítette a kárelhárítást, hogy a kidőlt fák sokszor a villanyvezetékeket is letépték. A káresetek nagyságát talán az érzékelteti leginkább, hogy a felszámolásuk hosszú, időigényes volt. Az Ördögárok - Nagyrét utca kereszteződésében például 17-én hajnalban dőlt ki egy 150 éves, kb.: 30 méter magas tölgyfa. A rendőrség által jelzett esetnél a fa elrántott egy beton villanyoszlopot, amiről a vezetékek öt irányban leszakadtak. A Hidegkút Ö.T.E. tagjainak a segítségével a bonyolult és veszélyes helyszínen nyolc önkéntes tűzoltónak három benzinmotoros láncfűrésszel közel négy óra hosszáig tartott, amíg a fát sikerült feldarabolni.

Képek:
Nagyrét utca-Ördögárok utca-Zsíroshegyi út kereszteződése



Torockó utca

Germanus park


2010-ben már saját gépjárművekkel vettünk részt május 9-én a Tűzoltó Majálison a Városligetben és az előtte esedékes Tűzoltó-felvonuláson.


Ez az oldal e107 portál rendszert használ, és a GNU GPL licensz alatt lett kiadva.
Oldal létrehozási idő: 0.3033 másodperc, 0.0573 lekérdezési idő. Memória használat: 2,422kb